ZETApress

hírportál

Már csak két nap az Oscar-díjig

Hétfőn hajnalban, magyar idő szerint két órakor adják át az idei nyertes alkotásoknak az Oscar-díjat. Mint ismeretes, idén huszonhét év után először magyar animációs alkotás: M. Tóth Géza Maestro című kisfilmje is indul az Oscarért. A négy és fél perces magyar animációs film négy másik animációs rövidfilmmel – a Danish Poet című kanadai, a No Time for Nuts című amerikai alkotással, valamint a Little Matchgirl című Disney-produkcióval és a Lifted című Pixar-animációval ? mérettetik meg vasárnap éjjel.

M. Tóth Géza jelenleg Los Angeles-ben tartózkodik, ahol a Maestro-t olyan nagy filmstúdiók képviselőinek mutatta be, mint a Pixar, a Disney, a Miramax, a Dreamworks vagy a Sony, illetve személyesen tárgyalt George Lucas-szal is.

Kedvezően fogadták a nagy stúdiók a Maestro-t

A Los angelesi tárgyalások eredményeképpen a nagy-britanniai és észak-amerikai forgalmazására az angliai székhelyű Shorts Internationallel, a világ legnagyobb rövidfilm-forgalmazójával kötöttek szerződést. A brit cég partnere, az Egyesült Államokra koncentráló Magnolia Pictures jóvoltából a Maestrót az összes Oscar-díjra jelölt animációs filmmel együtt Észak-Amerika számos nagyvárosában vetítik majd.

A film újdonságként hat, mivel nem a jól bevált amerikai recept szerint készült, és így az alkotásban a forgalmazók újszerű megoldásokkal találkozhattak, nyilatkozta M. Tóth Géza. A film támogatói az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alapítvány, a Magyar Televízió, a MALÉV és a KGB Stúdió. Médiapartnerek a Pesti Est, a Magyar Narancs és a Port.hu

Az Oscar-díjátadás alkalmából, a gyártó Kedd Animációs Stúdió és a Magyar Televízió február 25-én, vasárnap este kilenc órától a Merlinben várja azokat, akik együtt szeretnének drukkolni a Maestro sikerének. Az Oscar gála kezdetéig számos program tartja majd éberen a drukkerek figyelmét.

Várhatóan éjjel 11-kor M. Tóth Géza rendező élőben jelentkezik be Los Angelesből. Lesz beszélgetés Rófusz Ferenc, Oscar-díjas rajzfilmrendezővel és Jankovics Marcellellel, Klingl Béla a KGB Stúdió vezetője pedig bemutatja, hogy hogyan készült a Maestro. Fellép a Zuboly, David Yengibarjan és az Erik Sumo Band, valamint Oscar-díjas és Oscarra jelölt rajzfilmeket vetítünk az AniFest archívumából.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Nem tarolt a Maestro

Szóljon hozzá!