ZETApress

hírportál

Filmfesztivál Szatmárcsekén

Az V. Kulturális Filmek Fesztiválja lesz Szatmárcsekén augusztus 22-én csütörtöktől 25-én vasárnapig ? tudtuk meg tegnap délután a Nemzeti Színházban. A filmverseny meghirdetése után Csoma Zoltán, Szatmárcseke polgármestere málékásás töltött káposztával és szatmári szilvalekváros süteménnyel kínálta meg a sajtósokat.

Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, a zsűri elnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója és Csoma Zoltán Szatmárcseke polgármestere jelenlétében hirdette meg a rendezvényhez tartozó filmversenyt, melynek témája a helyi magyar kultúra a Kárpát-medencében.

A rendezvény egyik alapítója Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, aki tavalyi haláláig volt a filmverseny zsűrielnöke. Lelkesedése, nemzeti hitvallása, a magyar kultúráért tett munkája ma is erőt ad a szervezőknek és az alkotóknak egyaránt. Azok a rövid internetes videók versenyeznek, amelyek pozitív példákkal mutatják be Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta területein ma is élő helyi magyar kultúra értékeit, azok nemzeterősítő szerepét.

A legjobb filmek készítői idén több mint kétmillió forintértékű díjat kaphatnak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által felajánlott fődíj 800 ezer forint, a második helyezett alkotásé 400 ezer forint, a harmadik helyezett díja 250 ezer forint, illetve további, sok százezer forint összértékű különdíjat is kaphatnak az alkotók. A közönség értékelése alapján a szatmárcsekei döntőbe jutott versenyfilmekről pontozással dönt a zsűri, majd az alkotók részvételével, a végleges döntés előtt, augusztus 24-én szombaton Szatmárcsekén személyesen értékelik a filmeket.

A közönségdíj 300 ezer forint, melyet a tudósítók.hu weboldalon mért közösségi aktivitások alapján az augusztus 3-án szombatig legnépszerűbb videó érdemli ki. A versenykiírás is a weboldalon érhető el, a versenyfilmeket június 21-én péntekig kell leadni. A rendezvény fővédnöke: dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, védnöke: dr. Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője.

A zsűri elnöke: Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, Érdemes Művész. Tagjai: Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője, Varjú Frigyes, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. nemzetiségi és külhoni műsorainak főszerkesztője és Kobza Miklós online média szakértő. Tavaly a fődíjat és a hozzá járó 800 ezer forintot a Váraljai kávézó ? az élő történelem Ungváron című filmjükért Kovács Géza és Vass Tamás, a közmédia kárpátaljai tudósítói kapták.

Szóljon hozzá!