Rossz versekből a legjobbak
A Rossz versek című alkotás nyerte a legjobb játékfilmnek járó 2019-es Magyar Filmdíjat. A moziforgalmazású alkotások díjátadó gáláján összesen 19 kategóriában osztottak ki elismeréseket tegnap este a Vígszínházban. A szombat esti tv-filmes díjátadásról idekattintva olvashatunk.
Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap elnöke nyitóbeszédében kiemelte: soha ennyi pénz nem volt még magyar filmre, ma már évi tízmilliárd forint áll rendelkezésre egész-estés magyar játékfilmek támogatására. Az új filmtámogatási rendszer felépítésében az elmúlt nyolc évben kulcsszerepet játszott Andy Vajna ? méltatta a nemrég elhunyt producert, filmügyi kormánybiztost. Tavaly 15,6 millió mozinéző volt Magyarországon, 500 ezerrel több mint 2017-ben. Tavaly harminc magyar játékfilmet mutattak be, amelyek összesen több mint egymillió fős közönséget vonzottak ? tette hozzá Ágnes asszony.
A Magyar Filmakadémia Egyesület tagjai az 5. Magyar Filmhéten bemutatott 21 nagyjátékfilm és 3 egész-estés animációs film közül választották ki a Magyar Filmdíj jelöltjeit, majd a győzteseket. A legjobb rendezőnek Reisz Gábort választották a Rossz versekért. A legjobb női főszereplő Szamosi Zsófia (Egy nap) lett, a legjobb férfi főszereplő Magyar Filmdíját Hegedűs D. Géza (A hentes, a kurva és a félszemű) kapta.
A legjobb első filmnek járó elismerést az Egy nap, a legjobb egész-estés animáció díját a Ruben Brandt, a Gyűjtő nyerte. A közönségdíj győztese Goda Krisztina: BÚÉK című filmje lett. A legjobb forgatókönyv díját Szilágyi Zsófia és Mán-Várhegyi Réka (Egy nap) kapta. A legjobb fényképezés díját Erdély Mátyás (Napszállta), a legjobb vágást elismerő Magyar Filmdíjat Tálas Zsófia (Rossz versek) nyerte. A legjobb zenéért járó elismeréssel a tavaly elhunyt Melis Lászlót (Napszállta) díjazták. A legjobb férfi mellékszereplő Nagy Zsolt (A hentes, a kurva és a félszemű), a legjobb női mellékszereplő Monori Lili (Rossz versek) lett.
A gálán Andy Vajna mellett megemlékeztek többek között az elmúlt évben elhunyt Kósa Ferenc és Kerényi Imre rendezőkről; Szokolai Ottó, Székhelyi József, Tardy Balázs, Matus György, Spindler Béla, Kautzky József, Ádám Tamás, Uri István, Paudits Béla és Tahi Tóth László színészekről; Koós János színész-énekesről, valamint Baló György és Aczél Endre televíziós szerkesztőkről is.
Kőbevésve minden filmje az utókor számára
A Magyar Film Napján, április 30-án kedden 18 órakor Makk Károlyné és a Magyar Filmakadémia emlékművet avat Makk Károly Hankóczy Jenő utcai lakásának kertjében. Jovánovics György szobrászművész tervezte az egyszerű, fehér mészkőből készült rombusz alakú oszlopot, melyre Makk Károly minden filmjének címe kőbe van vésve az utókor számára. Az emlékművet ott helyezik el, ahol a rendező ötven évig élt 2017-ben bekövetkezett haláláig. Az emlékmű a ház kertjében örökíti meg a rendező munkásságát, hisz itt készült fel a Szerelem, a Macskajáték, az Egymásra nézve és még sok más filmjének írására, forgatására, létrehozására. Az avatás után mindenkit szeretettel várnak a II. emeleti lakásban rendezett Makk Károly emlék-kiállításon egy baráti koccintásra, egy falat libatöpörtyűre, emlékezésre, esetleg új filmtervek, témák születésének megbeszélésére.