ZETApress

hírportál

Most jön a második!

Meghívó díjazottakkalA Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája együttműködésében, a Sparks kamera és lámpakölcsönző céggel közösen idén már 2. alkalommal rendezik meg a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyt. Január 31-én csütörtökön este 19 órakor a Pesti Vigadó nagytermében tartják a díjátadó rendezvényt ? tudatta Tamás Dorka.

Azt már most nyilvánosságra hozták, hogy Vagyóczky Tibor, Gyurikó László és Pap Ferenc életműdíjban részesül. Idén első alkalommal a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművért Marton József fővilágosító kapja. A Zsigmond Vilmos által 2005 óta támogatott diák kategória mellett idén öt kategóriában ? nagyjátékfilm, televízió, dokumentum, természet és kisjáték-film ? adnak át díjakat.

A 2019-as év kiemelkedően fontos év az operatőrök számára, hisz 50 évvel ezelőtt mutatták be a legendás Easy Rider című filmet, melyet a díj egyik névadója, Kovács László, az amerikai független mozi emblematikus alakja fényképezett, amivel örökre beírta magát a modern mozi történetébe. Külön érdekesség, hogy Kovács a díj másik névadója, Zsigmond Vilmos ARRI II.C kamerájával és variójával forgatta a filmet.

Zsigmond Vilmos által 2005 óta támogatott diák kategória mellett idén öt kategóriában ? nagyjátékfilm, televízió, dokumentum, természet és kisjáték-film ? adnak át díjakat. A nevezési határidő 2018. november 30-a volt. A Koltai Lajos rendező-operatőrből, Kende János operatőrből, Lajos Tamás operatőr-producerből, Káel Csaba rendezőből és Pados Gyula operatőrből álló zsűri dönt, hogy kik kapják a díjakat. Arról is döntenek, hogy ki érdemli az ötvenezer USD értékű Sparks Kft ? Panavision filmes kameracsomagot, a Magyar Filmlabor egymillió forint értékű laborszolgáltatását, a diák kategóriában.

Azt már most nyilvánosságra hozták, hogy Vagyóczky Tibor, Gyurikó László és Pap Ferenc Életműdíjban részesül. Vagyóczky Tibor Balázs Béla-díjas magyar operatőr, egyetemi tanár, az IMAGO elnöke volt. Ő fényképezte többek között 1962-ben, az Esős vasárnapot, valamint 1967-ben az Ezek a fiatalok és a Fiúk a térről című alkotásokat. Gyurikó László legismertebb filmjei a Running, Danielle Steele?s Zoya, Draw, Circle of Two és a Park is Mine, Pap Ferenc pedig 100 film között az 1974-es Családi tűzfészek, az 1977-ben készült Kilencedik emelet című dokumentumfilm operatőre is volt. Idén első alkalommal a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművért Marton József fővilágosító kapja.

Novák Emil az általa 2004-ben alapított Aranyszem Fesztivált tavaly nevezte át a magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról Kovács László ? Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztiválra. A Kovács László ? Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr-díjat és a rendezvényt a tavalyihoz hasonlóan a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Filmalap, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Szóljon hozzá!