ZETApress

hírportál

BÚÉK Mikulástól

BÚÉKSzilveszter éjjelén bármi megtörténhet. Jó is, rossz is, furcsa is. Egy baráti társaság úgy dönt, hogy egy játékkal fűszerezi meg a bulit: egész este mind a heten úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket.

És ezzel el is kezdődik a hazugságok, átverések és simliskedések hosszú sora. Mert igazából mindenkinek van egy (vagy több) titka, szégyellnivalója, másik szerelme, másik élete? és hazudni általában könnyebb, mint őszintének lenni. Persze csak addig, míg le nem bukik az ember – láttuk délelőtt a BÚÉK című 110 perces színes magyar vígjáték sajtóvetítésén a Kerepesi úti Cinema City Aréna 7. mozitermében.

Goda Krisztina a Csak szex és más semmi óta különösen sikeres hazai filmek rendezője, régi alkotótársával, Divinyi Réka forgatókönyvíróval és néhány nagyon ismert, nagyon tehetséges színész segítségével kelti életre a Teljesen idegenek című olasz film remakjaként a csupa fordulattal, meglepetéssel teli Szilveszter éjszaka eseményeit.

A vetítést követően rövid közvéleményt tartottak a szervezők a sajtómunkások körében. A kérdőíven a filmet, a rendezőnő munkáját és a szereplők játékát egyaránt a maximális 10-re értékeltem. Lássuk a rövid előzetest és a stáblistát!

Főszereplők: Lengyel Tamás, Törőcsik Franciska, Elek Ferenc, Hevér Gábor, Szávai Viktória, Bata Éva, Mészáros Béla. Fényképezte: Szecsanov Martin. Látvány: Pater Sparrow. Írta: Divinyi Réka, Goda Krisztina. Producer: Geszti Péter, Zákonyi S. Tamás, Ditz Edit. Rendezte: Goda Krisztina. Gyártó: Flashback. Bemutató: december 6-án Mikuláskor az InterCom forgalmazásában csak 16 éven felülieknek!

Szóljon hozzá!