Díjkiosztás a 16. Anilogue-on
Az egész-estés animációk versenyét a Még egy nap élet című lengyel, spanyol, német, belga, magyar koprodukciós animáció nyerte, Denis Do: Funan című munkája pedig a zsűri külön elismerését kapta ? tudatta Tamás Dorka.
A rövidfilmek versenyében a dán Martina Scarpelli: Egg című alkotásának ítélte a zsűri a 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Best of Anilogue-Cartoon Network Díját, mely 2000 euróval jár. Ambrus Ferenc Hegyi Olivér: Take Me Please című alkotását részesítette külön elismerésben, Pedro Rivero David Doutel és Vasco Sá Agouro című rövidfilmjét méltatta, Veljko Popovic különdíját pedig Igor Grubic: How Steel was Tempered című alkotása érdemelte ki, míg a közönségdíjat Lucréce Andreae: Grandpa Walrus című munkája kapta. Ma 16 órakor a Három Hollóban megtekinthetőek a nyertes kisfilmek és 21 óráig több helyszínen számos vetítés várja még a rajzfilmek iránt érdeklődő közönséget.
A Még egy nap élet című alkotás nyerte az idei Anilogue-on az egész-estés animációk versenyét, a zsűri indoklása szerint a dokumentarista jellegű, hiteles ábrázolásmód és a drámai kifejező erejű, fikciós elemek magas-szintű ötvözéséért, valamint a kiemelkedő vizuális és filmnyelvi megoldások alkalmazásáért. A film az 1975 és 2002 közt zajló angolai polgárháború borzalmait tárja elénk, mely a becslések szerint félmillió halálos áldozatot követelt. A film lengyel, spanyol, német, belga és magyar koprodukcióban jött létre, így a budapesti Puppetworks animációs filmstúdió is részt vett a film elkészítésében.
Idén 5 egész estés animáció volt versenyben: a nyertes alkotás mellett Santiago Caicedo: Tropical Virus című kolumbiai-ecuadori filmje, Denis Do: Funan című különdíjjal jutalmazott munkája, mely 1975-ben, a Vörös Khmer forradalom idején játszódik, Kaspar Jancis: Morten kapitány és a pókkirálynő című családi animációja és az amerikai Nina Paley új filmje: a Széder-mazochizmus, mely az ószövetségi exodus történetét groteszk animációs musical formájában dolgozza fel. Az egész-estés filmek versenyében Kiss Melinda, a Metropolitan Egyetem animációs tanszékének vezetője, Drasko Ivezic horvát rendező és Piotr Kardas lengyel animációs kurátor döntöttek a fődíj odaítélésről.
Idén 30 rövidfilm versenyzett. A rövidfilmek versenyében az Ambrus Ferenc producer, Pedro Rivero spanyol és Veljko Popovic horvát rendező alkotta zsűri döntötte el, hogy a dán Martina Scarpelli: Egg című filmje kapta a Best of Anilogue-Cartoon Network Díját, mely 2000 euróval jár. A zsűri kiemelte, hogy ez a film megtalálta azt a módot, hogy egy személyes témát olyan vizuális élményként ábrázoljon, amely az érzelmeket egy teljesen eredeti és jelentés-teli történetmesélésbe ágyazza. Hipnotikus módon, hibátlan narrációval és minimalista, tökéletes eszközökkel fejezte ki magát a rendezőnő, amivel egészen új élményt nyújt, és teszi mindezt egy olyan témával, amihez az ember korábban nem is gondolta volna, hogy tud kapcsolódni.
Ambrus Ferenc Hegyi Olivér: Take Me Please című alkotását részesítette külön elismerésben, Pedro Rivero David Doutel és Vasco Sá: Agouro című rövidfilmjét méltatta, Veljko Popovic különdíját pedig Igor Grubic: How Steel was Tempered című alkotása érdemelte ki, míg a közönségdíjat Lucréce Andreae: Grandpa Walrus című munkája kapta. Az ötnapos fesztiválon 14 egész estés filmet és 300 új rövid animációt láthatott a közönség. A 16. Anilogue fókuszában idén ? az Adriai hullám vetítéssorozat keretében ? Olaszország, Horvátország és Szlovénia álltak. A fesztivál vendége volt az animációs világ egyik legnagyobb mestere, a Kirikou figuráját megalkotó Michel Ocelot és a Candide című magyar alkotás francia zeneszerzője, Benjamin Efrati is.