A Delta folytatódik
Bertók Lajos főszereplő június 16-i halálát követő zavarról, az új lehetőségekről és elképzelésekről, a Delta című film jövőjéről Petrányi Viktória és Mundruczó Kornél tartott sajtótájékoztatót a Mamut moziban.
Bertók Lajos halála nem csak a főszereplő, de egy alkotótárs elvesztését jelentette a rendező számára, annyira erős szuverén alkotói jelenlét jellemezte a játékát, inspiráló volt a munkában, a forgatókönyvet is hozzá igazította. Sokáig az is kérdéses volt, hogy mi lesz a filmmel: foltozni lehet a hiányzó részeket, pótolva/helyettesítve Bertókot, vagy újra le kell forgatni az egészet. A színészre jellemző áradó erő és autonomitás az első lehetőséget kizárta, a kooprodukciós és a hazai partnerekkel történt egyeztetés után értelemszerűen az utóbbi mellett döntöttek az alkotók.
Ki viszi át fogában tartva a túlsó partra?
Az új produkciós konstrukcióról Petrányi Viktória elmondta, hogy a nemzetközi gyártás (német-magyar kooprodukció) változatlanul megmarad, új társ a Pataki Ági és Kovács Gábor nevével fémjelzett Filmpartners és a tv2, de a korábbi társak is kitartanak a Delta mellett (MMK, NKA, OKM).
Pataki Ági hozzátette, mindent megtesznek a siker érdekében, céljuk, hogy magántőkét is sikerüljön bevonni. A film ?újraindítása? azonban mínuszról indul, mert a teljes biztosítási összeget nem sikerült lehívni. Ebből sajnos következik, hogy a produkciónak súlyos költségmegtakarításokkal kell megküzdenie, ennek a stáb, a díszletek látják kárát. Mundruczó hangsúlyozta, hogy ezek az egyszerűsítések azonban nem befolyásolhatják a minőséget.
A film alapproblémája változatlan marad, de az interpretáció egészen más lesz. Azt a majd négyhónapnyi casting után kiválasztott új főszereplő karaktere változtatja meg. Ez a főszereplő nem más ? hulljon le a lepel ?, mint Lajkó Félix. Ez természetesen a kapcsolódó szerepeket alakító színészeken is változtatott, így Kis Mari helyett Monori Lili lesz a Lajkó Félix által alakított figura anyja (fontos volt a ?genetikus? összhang), akinek filmbéli szeretőjét Gáspár Sándor alakítja.
A filmnek tavasszal ? nyár elején két, ősszel egy forgatási időszaka lesz. A helyszín pedig változatlanul a Duna-delta. A filmből leforgatott 45 percnyi hasznos anyag sem a felejtésnek készült, így abból egy emlékfilmet szeretnének készíteni, tisztelgésként Bertók Lajos emléke előtt.