ZETApress

hírportál

Slágerfilm a Toldiban

A megszűnt rádióA Sláger Rádió az ORTT rádiófrekvencia pályázatán elvesztette az országos sugárzás lehetőségét.

A botrányos döntés körülményeiről és a rádió november 18-án éjfélig tartó utolsó három hetéről, végnapjairól szól a Slágerfilm, melyet tegnap délben mutattak be a Toldi moziban.

A 113 perces színes, magyar dokumentumfilmet Csillag Ádám, a Dunaszaurusz című rendszerváltó film rendezője készített. Több mint egymillió-hétszázezer magyar rádióhallgató állampolgár érezte fontosnak, hogy a furcsa körülmények között született döntéssel szemben a kedves rádiója mellett kiálljon, és ezt egy szolidáris SMS küldésével megerősítse.

A film bemutatója december 24-én (Szenteste!) lesz a CineReal Kft. forgalmazásában, sztereó hanggal. Szereplői ? Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga János, a Sláger Rádió megszűnt hangjai ? magukat adják a történetben.

Szóljon hozzá!