ZETApress

hírportál

Az utolsó adás

Egy hét múlva kerül a mozikba Az utolsó adás című 105 perces színes, feliratos amerikai film. A történet szerint egy amerikai kisvárosi színház színpadán több mint harminc éve hétről hétre élőben közvetítenek egy rádióműsort. Ám az esős szombat esti előadás más, mint az eddigiek, ugyanis ez az utolsó. A rádiócsatornát az épülettel együtt felvásárolta egy texasi cég, és mindkettőt felszámolja.

A műsor házigazdája és állandó énekese, GK számára ez is csak egy olyan este, mint a többi, a show-nak folytatódnia kell. Mialatt a színpadon egymást követik az énekesek, az öltözőben régi történetek és anekdoták folynak egybe, az előadóművészek múltját és jelenét összefonja az eltelt harminc év. Az idő megállni látszik, és egy angyal jelenléte csak erősíti bennünk az érzést, hogy a rádióműsor megszűnésével valami más is kiveszik majd a világból.

A filmet igazi sztárparádé teszi még színesebbé: a csetlő-botló magánnyomozó szerepében Kevin Kline Buster Keaton-t idézi meg; a show két állócsillaga, a múltban élő testvérpár szerepében Meryl Streep és Lily Tomlin tündököl. Woody Harrelson és John C. Reilly éneklő cowboy párosa a maga közönségességében válik igazán zseniálissá. Virginia Madsen angyalának misztikus jelenléte pedig tovább erősíti a film varázsát. Robert Altman legújabb filmje újra a kulisszák mögé viszi a nézőt, egy kihaló félben lévő műfaj díszletei közé. Az idős mester nyugodt profizmusa adja a film történetének és szereplőinek lebilincselő harmóniáját.

Csendes éj

Az amerikai film előtt a Csendes éj című tízperces háborús filmkomédiát láthatjuk. A történet 1942 karácsonyán játszódik. A háború már a szomszédos városban tombol. Hallani a csatazajt. Az erdészház még sértetlen, a háború nem érte el. A főszereplő meg akarja ünnepelni a Szentestét, nem vesz tudomást az eseményekről. Ebből adódnak aztán a tragikomikus helyzetek.

Politzer Péter filmje a balkáni háború és a szeptember 11-i New York-i események után született. 2004 március első hetében, hét egymást követő éjszakán forgatták. A helyszíneken méteres hó volt, mely a filmnek hasznos volt, a technikának annál kevésbé. A Budapest Film forgalmazza, s a mozik mellett az Internetre is felkerül. Az Inforg Stúdió további kétszáz filmje december elejétől a T-Online tékájában is elérhetővé válik.

Szóljon hozzá!