ZETApress

hírportál

Terhelt Terkel újra az Urániában

Mint az elmúlt héten megírtuk, holnap indul az Anifest az Urániában. A Terhelt Terkel című rajzfilmet már tavaly is láthattuk, s az első nap este hatkor új magyar szinkronnal a közönség is megnézheti. A színes, 78 perces dán alkotást, avagy az év legszívhezszólóbb családi filmjét pszichocsaládoknak, ma délelőtt mutatták be a sajtónak. Velünk volt a vetítésen a három szinkronhang közül kettő: (Ganxsta) Zana Zoltán (Döglégy) és Nacsa Olivér. Harsányi (Aszfaltbetyár) Levente más irányú elfoglaltsága miatt sajnos nem tudott eljönni.

S hogy miről szól a sikerfilm? Megkapó történet titkos szerelemről, pszichopata gyilkosról, vasrudakról, apró szendvicsekről és egy barátság próbatételéről. Terkel egy teljesen átlagos hatodik osztályos, kissé puhány kisfiú, akinek az élete annyiban mégsem átlagos, hogy valaki meg akarja ölni. Terkel éppen ezért nagy bajban van, halálos fenyegetések kereszttüzében jár iskolába, és fogalma sincs arról, hogy kinek lehet az útjában.

Helyzetén az se könnyít, hogy félnótás nagybácsija, Stewart rövid utcai harcban kiüti unokaöccse zsarnoki osztálytársait, a keményfiú Stent és Sakit. Terkelnek nem marad más választása a bunkóduó kiengesztelésére, mint hogy csatlakozzék az osztály legcsúnyább és legszerelmesebb kislányának, a hatalmas Doritnak a gúnyolásához. Ki gondolta volna, hogy Dorit cérnája pont most pattan el?! Hosszú éveken át olyan jól tűrte, ha cikizték, miért most kell kiugrania az ablakon?!

Terkel reméli, hogy feldúlt lelkének jót fog tenni az osztálykirándulás, amit új tanáruk, az állatimádó Gunnar szervez. A kirándulás igazán izgalmas, sőt ? halálosan az? Az őrült, dán, 3D animációval készült vígjáték az utóbbi évek legbizarrabb és leghumorosabb alkotása. Móka, kacagás, megdöglés, meg Döglégy! Szigorúan erős idegzetű, fekete humorért élő-haló nézőknek! Rendezői hárman is vannak. Stefan Fjeldmark, Kresten Vestbjerg Andersen és Thorbjorn Christoffersen jegyzik a rajzfilmet.

Szóljon hozzá!