ZETApress

hírportál

Bátrak Versenye

Trokán Nóra VersenybenKrisz (Inotay Ákos) emlékek nélkül ébred a végeláthatatlan erdőben és rövidesen rájön: akarata nélkül egy nem e világi lényekkel folytatott verseny főszereplője lett. Rádöbben, hogy vadásznak rá ? láthatjuk október 29-től a Verseny című 92 perces magyar fantasy akciófilmben.

Menekülés közben találkozik Katával (Trokán Nóra), az íjásszal, és lassan összeverődik a különleges fiatalokból álló csapat, a Bátrak serege. Egyedül Krisz az, aki nem tudja, hogyan lehetne a közösség hasznos tagja. Pedig a győzelemhez éppen az ő bátorságára és önfeláldozó képességére van szükség! Az idő fogytán van, közeleg a holdtölte?

Mikor azt gondoljuk, hogy minden elveszett és a sötétség uralkodik az emberiség felett? mindig megjelenik egy hős. Egy hős, aki felveszi a küzdelmet a Gonosz seregeivel és felülkerekedik. De van, amikor akkora a baj, hogy egyetlen hős nem elég! Két faj vetélkedik a túlélésért, a vérfarkasok ősi nemzetsége és az ember. A vérfarkasok a gyengékre, elesettekre fenik a fogukat. Azokra, akik képtelenek védekezni. Vajon képesek-e az emberek szembeszállni a veszéllyel? Egy, a világot behálózó szervezet megkezdi a Bátrak seregének szervezését. A tét az emberiség fennmaradása. És bár totális harcra nem kerülhet sor, a verseny így is vérre megy ? a fiatalok közül választják ki az önkéntes sokaságot, akik készek a vérüket adni egy jó ügyért.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=1x4tFe5bVQE[/youtube]

A fantasy filmek (Alkonyat, Az éhezők viadala) hatalmas sikere hazánkat is elérte: Trokán Nóra és Inotay Ákos főszereplésével elkészült az első nagyszabású magyar fantasy-akciófilm, melyben a hősök feszült és izgalmas akciók közepette próbálják legyőzni egymást és egyben önmagukat is, hogy végül jobbá tegyék az emberek világát. Írta: Limdauer András. Fényképezte: Nagy Bálint. Rendezte: Lóth Balázs. Producer: Fülöp Péter és Lóth Balázs. Zene: Fejér Mihály. Gyártó: Mark&Merit Film. Forgalmazó: VK Films. 18 éven aluliaknak nem ajánlott! ? tudtuk meg Simon Mónikától.

Szóljon hozzá!