ZETApress

hírportál

Lili Szerdai gyereke

Horváth Lili: Szerdai gyerek című filmje versenyprogramban Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon. A szervezők nyilvánosságra hozták a július 3-án kezdődő programjukat. Horváth Lili első játékfilmje meghívást kapott a fesztivál East of the West versenyprogramjába ? tudtuk meg Kubik Elvirától.

A meghívás nagy megtiszteltetés mind a rendezőnek, mind a magyar filmgyártásnak, a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmfesztiválja, a régió legfontosabb filmes seregszemléje, amely idén ünnepli 50. születésnapját. A Szerdai gyerek Horváth Lili első játékfilmje. A rendező, akárcsak díjnyertes rövidfilmjeiben (Napszúrás, Uszodai tolvaj), ezúttal is a felnőtté válás témájával foglalkozik. Filmjének hőse az állami gondozásból frissen kikerült 19 éves Maja (Vecsei Kinga): felelőtlen kamaszlány, ugyanakkor egy négyéves kisfiú anyja. Maja önsorsrontó hajlama ellenére harcol fia felügyeleti jogáért ? nem akarja, hogy a gyerek sorsában a sajátja ismétlődjön meg. Önmagával folytatott küzdelmei egy váratlan lehetőséghez és egy szokatlan új szerelemhez vezetik.

Horváth Lili 1982-ben született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán Gothár Péter osztályában végzett, majd ugyanott a doktoriskola hallgatója lett. A rendezés és forgatókönyvírás mellett novellákat is ír, és olykor színészi feladatok is megtalálják, legutóbb Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjében tűnt fel. Horváth Lili már az egyetemi évek alatt felhívta magára a figyelmet rövidfilmjeivel: Napszúrás című diplomafilmje komoly kritikai sikert aratott és számos fesztiváldíjjal is jutalmazták. Első nagyjátékfilmje, a Szerdai gyerek e rövidfilm továbbgondolása. ? Mikor a Szerdai gyerek alapötlete megfogalmazódott a fejemben, a legjobban az izgatott: képes-e az ember a gyerekkorából magával hozott minták ellenében élni, tudatosan ellenük dönteni? A mi filmünk elég mélyen játszódik, de ez a kérdés a társadalom bármely rétegében aktuális ? emelte ki a rendezőnő.

A Szerdai gyerek már filmterv formájában felhívta magára a figyelmet: díjat nyert a Szarajevói Filmfesztiválon, és a rendező a berlini Nipkow Program ösztöndíját is kiérdemelte vele. ? Nagyon megtisztelő, hogy egy ilyen rangos fesztiválon mutatkozhatunk be a Szerdai gyerekkel. Azt remélem, hogy ez a meghívás a magyar nézők figyelmének felkeltésében is segít majd ? mondta el Horváth Lili a Karlovy Vary Filmfesztivál meghívása kapcsán.

A Szerdai gyerek főszereplője Vecsei Kinga, a MOME hallgatója, de rajta kívül számos amatőr színész kapott jelentős szerepet a filmben. Az amatőrök mellett ugyanakkor olyan ismert színészek is feltűnnek a vásznon, mint Thuróczy Szabolcs, Börcsök Enikő, Lukáts Andor, Nagy Ervin és Dér Denisa. A Filmalap 205 millió forintos gyártási támogatásával, magyar?német koprodukcióban készült film operatőre: Maly Róbert, zeneszerzője: Presser Gábor, producere: Fehér Károly, koproducerei: Henning Kamm és Pataki Ági.

A Szerdai gyerek bemutatója 2015 őszén várható a magyar mozikban. Horváth Lili: Szerdai gyerekfilmje mellett Nemes Gyula: Zerója is látható a versenyprogramban, míg a Future Frames elnevezésű új rövidfilm válogatásba Szabó Mátyás: Határ című diplomafilmje is bekerült. A csehországi fürdővárosban megrendezett nagy népszerűségnek örvendő filmünnep, a FIAPF produceri szövetség által A-kategóriával minősített 15 nemzetközi filmfesztivál egyike, a berlini, Cannes-i, locarnói és velencei seregszemlék között.

Szóljon hozzá!