ZETApress

hírportál

Videók a munkahelyekről

Több mint 13 ezren szavaztak a legjobb vállalati kisfilmekre. A Munkahelyi Videó (MuVi) Kampányban az ország vezető HR tanácsadó cége, az Aon Hewitt, a legjobb vállalati kisfilmeket kereste ? tudtuk meg tegnap este a ferencvárosi BMC Opus Jazz Bárjában, a Mátyás utca 8-ban.

A kampány révén mindenki betekintést nyerhet abba, hogy milyen az ország vezető cégeinél dolgozni, és milyen vállalati értékekre, csapatszellemre, munkakörülményekre számíthat az, aki hozzájuk jelentkezik. A szakmai zsűri elismerése mellett ebben az évben a közönség is voksolhatott, a Jobline.hu állásportál felületén több mint 13 ezer szavazat érkezett a MuVi-kra.

Az idei győztesek

A szakmai zsűri idén az Arkon Zrt, a Tchibo Budapest Kft. és a Szerencsejáték Zrt. videóit találta a legjobbnak. A szakmai zsűriben az idei évben Veres Rita az Aon Hewitt cégvezetője, Nemes Orsolya Y generációs szakértő, Szűts Ildikó az Országos Humánerőforrás Egyesület elnöke, valamint Uzsák Éva a projekt hazai megálmodója vettek részt. A győztes kisfilmek megfeleltek az zsűri legfontosabb kritériumainak: megismerhettük belőlük a vállalatnál dolgozók arcát, képet kaptunk a hangulatról, a munkakörnyezetről, és valóban mint munkáltató szerezhettünk valódi benyomást a vállalatról.

Az Arkon Zrt. az egyedi, modern vállalkozásokra jellemző hangulatra, a Tchibo a csapatszellemre, míg a Szerencsejáték Zrt. a sokszínűségre és társadalmi felelősségvállalásra helyezte a hangsúlyt pár perces kisfilmjében. A Jobline.hu portálon futó közönségszavazás nyertese a Hell Energy Magyarország, második helyezettje a Market Zrt, míg a harmadik a Tchibo lett. Utóbbi díj azért is fontos a pályázó vállalatoknak, mert a szavazás segítségével több ezer álláskereső közvetlenül nyilváníthatott véleményt MuVi-jaikról.

A vállalati filmeké a jövő

? Arra igyekszünk ösztönözni a magyarországi vállalatokat, hogy a hagyományos eszközök használata mellett, a globális trendeknek megfelelően, mozduljanak el a digitális média felületek használatának irányába is külső kommunikációjuk, toborzási gyakorlataik vonatkozásában ? mondta Uzsák Éva, az Aon Hewitt üzletfejlesztési vezetője. A kampányban eddig közel 40 vállalatról érhető el bemutatkozó film, amelyben munkáltatóként ismerhetjük meg őket. Az álláskeresők megszólítása mellett fontos, hogy a MuVi-k elkészítése nagyon jó lehetőséget ad belső csapatépítésre, és a már meglévő kollégák motiválására is, hiszen a filmek az ő bevonásukkal, aktív közreműködésükkel, sokszor kifejezetten ő ötleteik alapján születnek. Közösen alkothatnak maradandót, amit aztán maguk is büszkén osztanak meg ismerőseikkel, barátaikkal, miközben a vállalat számára fontos új tehetségekhez juthatnak el.

Mitől jó egy Munkahelyi Videó?

Már a verseny által megszabott keretrendszer is segítséget nyújtott a nevezőknek élvezetes és dinamikus filmek megalkotásához, hiszen a MuVi-k maximális hosszát három percben határozta meg az Aon Hewitt. Emellett a pályázók számos arra vonatkozó tanácsot kaptak a pályázatot kiíró cégtől, hogy mitől is lesz jó egy munkahelyi videó. ? A legfontosabb, hogy a néző képet kapjon arról, hogy milyen az adott cégnél dolgozni, benyomásai alapján el tudja dönteni, hogy vonzó-e az adott vállalat számára, mint lehetséges munkahely ? emelte ki Uzsák Éva. A céges kultúra, a csapatszellem, a valós munkafolyamatok és az emberi kapcsolatok bemutatása mellett, láthatóan a vállalatok számára az is fontos, hogy a portástól a középvezetőkön át egészen az igazgatóig mindenki szóhoz jusson a forgatás során, így igazán átfogó és hiteles filmek születhetnek.

Az Aon

Az Aon plc (NYSE:AON) a világ vezető vállalata a kockázatkezelési, biztosítási és viszontbiztosítási szolgáltatások, az emberi erőforrás menedzsment és kiszervezés területén. Világszerte több, mint 66 ezer munkatársával az Aon piacvezető szakmai hátterével több, mint 120 országban segíti hozzá ügyfeleit kitűzött céljaik eléréséhez, innovatív és hatékony kockázatkezelési és humán megoldásai segítségével. Az Aon tevékenységét, mint legjobb bróker, biztosítási alkusz, viszontbiztosítási alkusz, captives menedzser és munkáltatói arculati tanácsadó újra és újra rangos nemzetközi elismerések tanúsítják. További információért az Aonról látogasson el a weboldalukra vagy idekattintva ismerje meg az Aon és a Manchester United globális partneri és mezszponzori kapcsolatát.

Szóljon hozzá!