ZETApress

hírportál

Pest-budai olasz filmnapok

MittelCinemaFest 2014Az Olasz Kultúrintézet, az Istituto Luce CinecittĂ -val és a Puskin Mozival együttműködésben, november 5-15-én Budapesten immár XII. alkalommal rendezi meg az Olasz Filmfesztivált. A MittelCinemaFest 2014 ? melynek védnöke Budapest Főváros Önkormányzata ? több újdonságot is tartogat ? tudtuk meg az Olasz Kultúrintézet Sajtóirodájától.

Az utóbbi két évben készült olasz filmek hagyományos szemléjén túl idén először életműdíjat kap egy olasz rendező. A díjat olasz és magyar szakemberekből álló zsűri ítéli oda a rendezőnek. Lesz kifejezetten az ifjúságnak szóló különleges filmvetítés és az olasz filmművészet fénykorát megidéző mozi; továbbá nagyszabású fotókiállítás keretében ismerheti meg a közönség az olasz film 1941 és 2010 közötti forgatási helyszíneit az Utazások Olaszországban című tárlat keretében.

A filmszemle programjában, mely ízelítőt nyújt a friss olasz filmtermés legjavából, szerzői filmek és komédiák egyaránt szerepelnek. Több alkotás ? Human Capital (rendező: Paolo VirzĂŹ), Csodák (rendező: Alice Rohrwacher), Ne aggódj, a maffia csak nyáron öl (rendező: PIF), TIR ? a kamionsofőr (rendező: Alberto Fasulo) ? elnyerte mind a kritika, mind pedig a közönség elismerését. A nagyjátékfilmek mellett idén is helyet kap egy válogatás a Kalat Nissa Filmfesztivál 2014 rövidfilmjeiből.

A XII. Olasz Filmfesztivál ? MittelCinemaFest 2014 szervezésében együttműködő partnerek: Puskin Mozi, Tabán Kinotéka, Uránia Nemzeti Filmszínház, Örökmozgó Filmmúzeum. A fesztivál filmjei olasz nyelven magyar nyelvű szinkrontolmácsolással vagy felirattal kerülnek vetítésre. A TIR ? a kamionsofőr, a Zűrös olasz esküvő és Az éjfélnél sötétebb nem lehet című filmek kivételével a filmekhez angol felirat is tartozik. A nyomtatott program megtalálható az Olasz Kultúrintézetben, valamint a Puskin, a Tabán, az Uránia és az Örökmozgó mozikban.

Program, Puskin Mozi

November 5-e szerda 19 óra: HUMAN CAPITAL ? r.: Paolo VirzĂŹ, olasz nyelven, angol felirattal. A vetítésen jelen lesz: Fabrizio Bentivoglio. November 6-a csütörtök 19 óra: CSODÁK ? r.: Alice Rohrwacher, olasz nyelven, angol felirattal. November 7-e péntek 18:30 óra: Bármikor abbahagyom ? r.: Sydney Sibilia. Olasz nyelven, angol felirattal. 21 óra: Ne aggódj, a maffia csak nyáron öl ? r.: PIF, olasz nyelven, angol felirattal.

November 8-a szombat 17 óra: Itáliai utazás ? r.: Roberto Rossellini, olasz nyelven, angol felirattal az Örökmozgó Filmmúzeumban. 19:30 óra: Bosszúvágyó lelkek ? r.: Francesco Munzi, olasz nyelven, angol felirattal. A vetítésen jelen lesz: Francesco Munzi. November 9-e vasárnap 14:30 óra: Rövidfilmek a 2014. KALAT NISSA Filmfesztivál műsorából olasz nyelven, angol felirattal. 15:30 óra: THE LACK ? r.: MASPEDO, olasz nyelven, angol felirattal. 18 óra: A MittelCinemaFest Budapest Díj átadása Roberto Faenza filmrendezőnek, utána az ANITA B. című film vetítése olasz nyelven, angol felirattal az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

November 10-e hétfő 19 óra: Az éjfélnél sötétebb nem lehet… r.: Sebastiano Riso, olasz nyelven, angol felirattal. November 11-e kedd 19 óra: Vissza Isten kegyelmébe ? r.: Edoardo Winspeare, olasz nyelven, angol felirattal. November 12-e szerda 19 óra: TIR ? A kamionsofőr ? r.: Alberto Fasulo, horváth és olasz nyelven, magyar és olasz felirattal. A vetítésen jelen lesz: Alberto Fasulo. November 13-a csütörtök 19 óra: A mi fiaink ? r.: Ivano De Matteo, olasz nyelven, angol felirattal.

November 14-e péntek 10 óra: A boldogság művészete ? r.: Alessandro Rak, olasz nyelven, angol felirattal az Uránia Nemzeti Filmszínházban. 16 órakor: Ne aggódj, a maffia csak nyáron öl ? r.: PIF, olasz nyelven, angol felirattal a Tabán Kinotékában. 19 órakor: Zűrös olasz esküvő ? r.: Carlo Vanzina, olasz nyelven, magyar felirattal. A vetítésen jelen lesz: Osvárt Andrea. November 15-a szombat 16 óra: Bármikor abbahagyom ? r.: Sydney Sibilia, olasz nyelven, angol felirattal a Tabán Kinotékában. 19:30 óra: Leopardi ? r.: Mario Martone, olasz nyelven, angol felirattal.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Holnap indul a fesztivál | ZETApress

Szóljon hozzá!