ZETApress

hírportál

Budapest-filmek a Filmhéten

Underground BudapestAz elsőfilmesek mellett több dokumentum- és ismeretterjesztő film, sőt, a Filmművészeti Egyetem Enyedi?Máthé osztálya rendezőszakos hallgatóinak szkeccsfilmje és Reisz Gábor: VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotása is a magyar főváros, Budapest különböző arcait mutatja be október 13-19-e között a MOM Parkban a Magyar Filmhéten ? tudtuk meg Tamás Dorkától.

A Filmhét első napján, október 13-án hétfőn 21:15-kor, majd október 18-án, szombaton 11:15-kor lesz látható Lerner Balázs: Budapest Underground című ismeretterjesztő filmjének második része, melyben Varga Livius a főváros legrejtettebb zugaiba kalauzolja el a nézőket, a Budai-hegység páratlan képződményekkel büszkélkedő barlangjaitól a Várhegy kazamatáin keresztül a Kőbánya alatti elárasztott pince- és bányarendszerig. A kamera elkíséri a kutatóbúvárokat Európa legnagyobb termálvizes barlangjába, hogy megérthessük, miként vált Budapest a fürdők városává, és benézünk a parlament alatti, máig lezárt titkos atombunkerbe is.

Gyarmathy Lívia: A tér című dokumentumfilmje ? mely október 14-én kedden 17:45-kor, majd október 18-án szombaton 22:15-kor fut majd ? azt a folyamatot ábrázolja, ahogy a rendező ablaka alatti elhanyagolt terecskét rendbe szedték, majd felállították a Turul-szobrot, mely a politikai élet ütközésének színterévé vált.

Kocsis Tibor ismeretterjesztő filmje, a Neve is van: Budapest október 15-én szerdán 15:15-kor és 17-én pénteken 20 órakor annak jár utána, milyen is Budapest valójában? Mit láthatunk ma és milyenné alakul a következő évtizedekben? ? A film építészek, képzőművészek, várostervezők, ökológusok és közlekedésfejlesztők segítségével próbálja értékelni a városképet és megérteni a város működését. Miközben villamoson, buszon, földalattin, kerékpáron és gyalog bejárjuk a várost, egy-egy szakaszon ők hívják fel a figyelmünket a látnivalókra. A film igényes képi világával, ironikus stílusával remélhetőleg nemcsak a nézőket, de a döntéshozókat is elgondolkodtatja.

Október 15-én szerdán 18:15-kor és 19-én, vasárnap 16:45-kor Nekem Budapest címmel pereg majd a Filmművészeti Egyetem Enyedi? Máthé osztály rendezőszakos hallgatóinak nyolc etűdből álló szkeccsfilmje, melyben többek között eltűnődünk azon, hogy miért vannak olyan messze a székek a hév-megállóban, vagy meglessük, ahogy az angyalföldi legendárium megelevenedő figurája, Sándorferi véres csetepatékban hadakozva keresi a szerelmét.

Domokos János dokumentumfilmje, az Egy utca október 16-án csütörtökön 21 órakor és 17-én pénteken 10 órakor sajátos megfigyelői szemlélettel mutatja mindennapi életünket. Ugyanabban a blokkban látható Stefano Tealdi és Papp Bojána dokumentumfilmje, a Food Markets ? A város gyomrában-sorozat budapesti epizódja, mely a méltán híres Központi Vásárcsarnokot mutatja be.

Október 16-án csütörtökön 19:30-kor és 18-án szombaton 14:45-kor vetítik majd Zilahy Tamás ismeretterjesztő filmjét. Az Állványok mögött az 1902-ben épített Országház homlokzatának felújítását követi nyomon, bemutatja a régi és új technológiákat,fikciós betétekkel mesél a ház viharos történetéről. A Parlament folyamatos felújítása 90 esztendejének utolsó, megfeszített egy évét követjük nyomon.

Végezetül Reisz Gábornak az idei CineFesten díjat nyert VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotása október 17-én pénteken 21:30 órakor és 19-én vasárnap 21 órakor lesz látható a Filmhéten. Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Budapestben: súlyos ellentmondások színezik. A bisztróba oltott kocsmák, a fiataloktól nyüzsgő mulatónegyedek elidegenítenek, az otthonosság érzetét pedig a bizarr elemek adják, mint a BKV-n üvöltöző bolondok.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Első kezd a MÜPÁ-ban | ZETApress

Szóljon hozzá!