Szlovén filmhét a Művész moziban
Csütörtöktől vasárnapig a Művész Moziban szlovén filmhetet rendez a Budapest Film az alábbi programmal:
09. 28. csütörtök, 19.00 ? Munka egyenlő szabadság
09. 29. péntek, 19.00 ? Jókedélyű hullák
09. 30. szombat, 19.00 ? Sírugrók
10. 1. vasárnap, 17.00 ? Romok, 19.00 ? A golyó kikerüli a bolondot
S hogy mit kell tudnunk a szlovén filmekről? Silvan Furlan rövid történetéből kiderül.
1905-ben, mindössze 10 évvel a Lumiere-fivérek élő fénykép-vetítése után Karol Grossmann ljutomeri ügyvéd elkészítette az első szlovén filmdokumentumokat, MISÉRŐL MENET (ODHOD OD MAŠE) és LJUTOMERI VÁSÁR (SEJEM V LJUTOMERJU) címmel. A szlovén filmezés úttörője egy esztendő elteltével újabb felvételeket készített, ezúttal saját kertjéről, OTTHON A KERTBEN (NA DOMAČEM VRTU) címmel. Grossmann filmfelvételei jelentették a szlovén film sokszínű történetének kezdetét.
1931-ben Janko Ravnikar elkészítette az első szlovén nagy játékfilmet, AZ ARANYSZARVÚ BIRODALMÁBAN (V KRALJEVSTVU ZLATOROGA) címmel, amely Juš Kozak forgatókönyve alapján a szlovén hegyek ill. a Triglav természeti szépségét örökítette meg. Hét évvel később Mario Foerster IFJÚSÁGI NAPOK (MLADINSKI DNEVI) című filmjével született meg az első szlovén hangosfilm, melyet a híres szlovén feltaláló és rádiótechnikus, Rudi Omota látott el hanggal.
A film a katolikus ifjúság nagygyűlését és tornáját mutatja be Ljubljanában. Az 1945-ös évet követően a Szlovén Szocialista Köztársaság által támogatott mozihálózat mellett a Vesna Film (1946) keretében megalakult a nemzeti filmforgalmazás, valamint a rendszeres és tervszerű filmgyártás a Triglav Film (1946) jóvoltából, 1950-ben pedig a Film című folyóirattal kezdetét vette a folyamatos publicisztikai tevékenység is.
1948-ban France Štiglic első hangos nagy játékfilmje, a SAJÁT FÖLDÖN (NA SVOJI ZEMLJI) a partizánfilmek műfajában készült, amelyben a rendező a háború és a forradalom kérdéskörét a személyes átélés szemszögéből közelíti meg. Ugyanabban a stílusban készült France Štiglic A BÉKE VÖLGYE (DOLINA MIRU) (1956) és Živojin Pavlović VISZONTLÁTÁSRA A KÖVETKEZŐ HÁBORÚBAN (NASVIDENJE V NASLEDNJI VOJNI) (1980) című filmje.
Az ötvenes években készült Jože Gale első gyermek- illetve ifjúsági nagy játékfilmje, KEKEC címmel (1951), amelyet egy évvel később, a Velencei Filmfesztiválon Aranyoroszlán-díjjal jutalmaztak. 1953-ban alkotta meg František Čap az első szlovén sikerfilmet VESNA címmel, amely csak Ljubljanában mintegy 100.000 nézőt vonzott. A hatvanas években a szlovén filmpalettát elsősorban a szerzői filmek határozták meg.
1961-ben keletkezett a két ?újhullámos? film, Boštjan Hladnik TÁNC AZ ESŐBEBEN (PLES V DEŽJU) c. filmje és France Štiglic expresszionista irodalmi adaptációja, a BALLADA A TROMBITÁRÓL ÉS A FELHŐRŐL (BALADA O TROBENTI IN OBLAKU). 1967-ben két modernista film is készült, Matjaž Klopčič PAPÍRREPÜLŐKÖN (NA PAPIRNATIH AVIONIH) és Jože Pogačnik A VÁR BIKÁI (GRAJSKI BIKI), amelyek a délszláv ?fekete hullám? csúcspontját képviselik.
A szlovén kinematográfia a hatvanas években intézményi újjászületést is átélt: Ljubljana megkapta a Kinotekát, megjelent az Ekran című filmes folyóirat, a Színművészeti Akadémián film- és televíziós rendezői szak indult, 1968-ban pedig megalakult a Szlovén Filmarchívum. A hetvenes években kezdődött meg a szlovén irodalmi művek adaptációja, ilyen például a VÖRÖS KALÁSZOK (RDEČE KLASJE) (1970), Živojin Pavlovič alkotása és Vojko Duletič A SZEGÉNYSORON (NA KLANCU) című filmje (1971). Hladnik a hippi-mozgalom szellemében nyúlt a szabad szerelem témájához ÁLARCOSBÁL (MAŠKARADA) című filmjében, amelyet a cenzúra-bizottság több mint tíz évre tiltó listára tett.
A nyolcvanas években a két rendező, Karpo Godina és Franci Slak jelentkezett első filmjeivel. Amíg Godina posztmodern művében, A MEDUZA ELVETÉLÉSE (SPLAV MEDUZE) (1980) című filmjében tagolt dramaturgiával és látványos betétekkel kísérletezett, addig Slak a VÁLSÁGOS IDŐSZAK (KRIZNO OBDOBJE) (1981) című filmjében a ?rudimentáris? realizmussal. 1982-ben keletkezett Karpo Godina tragikomikus alkotása, a PIROS BOOGIE (RDEČI BOOGIE) is, amely többek között az agitprop-ideológia kiürítésére tett kísérletet.
A önállóság kivívása után, a múlt század kilencvenes éveinek elején a független Szlovén Köztársaság vette át a szlovén filmgyártás támogatását. 1994-ben alakult meg a Szlovén Köztársaság Filmalapítványa, amely folyamatosan biztosítja a filmgyártást, illetve felügyeli az állami költségvetésből történő támogatásokat. Európa és a világ filmtérképére a szlovén film olyan bel- és külföldön is sikeres alkotások révén került, mint Metod Pevec CARMEN (1996), Igor Šterk EKSPRES, EKSPRES (1997), Damjan Kozolet STEREOTIP (1998) vagy Janez Burger ÜRESBEN (V LERU) (1999) című filmje.
Az új évezredben már körvonalazódni látszik a kinematográfia további fejlődése, ez a szlovén film számára minőségi előrelépést jelent. A 2001-es esztendőben Szlovénia az Euroimages, az európai koprodukciós alapítvány teljes jogú tagjává vált.
Ugyanezen év szeptemberében Jan Cvitkovič átvehette a Jövő Oroszlánja díjat a KENYÉR ÉS TEJ (KRUH IN MLEKO) című filmjéért. Ez volt a szlovén filmgyártás első oroszlánja a KEKEC sikere óta.
A fiatalabb rendezői generáció számos más filmje is magas díjakat kapott különböző hazai és nemzetközi fesztiválokon, például Maja Weiss A HATÁR ŐRE (VARUH MEJE) (2002) című filmje, amely a Berlini Filmfesztiválról a leginnovatívabb filmnek járó díjat hozta el. 2003-ban Stefan Arsenijević (A)TORZIJA című rövid játékfilmjét Aranymedve-díjjal jutalmazták a Berlini Filmfesztiválon, megkapta az Európai Filmakadémia Prix UIP díját is és jelölték az Amerikai Filmakadémia díjára.
A szlovén film története minden bizonnyal bonyolultabb, mint a nagy nemzeti kinematográfiák története. A kis kinematográfiák ugyanis rendszerint egyes filmek történetét jelentik, amelyek a szerzői politika vagy a műfaji irányultság miatt inkább kisebb, mint nagyobb opusokban futnak össze, inkább a sokszínűség, mint az azonosság jellemzi őket, úgy eszmeileg, mint esztétikailag. A szlovén film egészen különleges módon lavírozott a politika és a szórakozás, az ipar és az esztétika, az ideológia és a művészet között.
