ZETApress

hírportál

A GE saját vasembere

ÉrdeklődőkA nyár legnagyobb hollywoodi kasszasikerével, a Vasember 3-mal tér vissza nemrégiben a mozivászonra Robert Downey Jr. A filmben Tony Starkot, az amerikai milliárdos iparmágnást és playboyt alakítja, aki a saját maga által kifejlesztett robotpáncél segítségével válik szuperhőssé. A filmet nagy sikerrel játsszák világszerte, így a közép-kelet-európai régióban is ? tudtuk meg Szőke Esztertől.

Marvel képregényből készült film még soha nem produkált ilyen erős nyitóhétvégét Magyarországon és Romániában, mint a Vasember 3. A lengyelországi mozipénztáraknál négymillió dollár bevételt hozott, Csehországban és Magyarországon két-kétmillió dollárt, Oroszországban pedig több mint 44 millió dollárt! Már azelőtt is létezett azonban egyfajta Vasember, mielőtt a Marvel Comics képregénykiadó 1963-ban életre keltette Tony Starkot és vállalatát, a Stark Industries-t. 1958-ban ugyanis a GE-nél dolgozó amerikai Ralph Mosher az AEC-USAF közös nukleáris repülőgép-hajtómű fejlesztési programjához kifejlesztett egy robotot, mely a Handyman (ezermester) nevet kapta.

A GE-nek olyan egyedi mozgatószerkezetet kellett kifejlesztenie, amely alkalmas volt arra, hogy segítséget nyújtson a nukleáris repülőgép-hajtóművel végzett kísérletekben. Bármilyen hatalmasak voltak is a mozgatókarok, nagyon finom műveleteket kellett végezniük. A gépészmérnök Moshert kérték fel arra, hogy készítse el a feladathoz szükséges szerkezetet. ? Észrevettem, hogy egy bizonyos ponton túl a mechanikai ügyesség fokozása már alig növeli a mozgatókarok teljesítményét ? mondta Moser. ? Elgondolkodtam azon, miért van az, hogy az ember annyira ügyes, egy robot pedig annyira ügyetlen. Hamarosan világossá vált számomra, hogy a mozgatókar működtetője nem érzi azt, amit normál körülmények között érez, vagyis hiányzik a tapintás érzete.

RobotkarTalán éppen ez, a tapintóérzékkel való kiegészítés volt Mosher legnagyobb hozzájárulása a projekthez. Így a Handyman mozgatókarjai elég érzékennyé váltak ahhoz, hogy tojásokat rakjanak halomba, ugyanakkor a nehéz tárgyak felemeléséhez is elég erősnek bizonyultak. A Handymant bemutató sajtókonferencián Mosher egy kalapácsot felemelve és mozgatva, majd egy hulla-hopp karikát pörgetve szemléltette teremtménye sokoldalúságát.

E munkája alapján Mosher később megalkotta a Hardiman névre hallgató mechanikus kart, amelyet a használó ?viselhetett?. Bár nem olyan elegáns, mint Tony Stark páncélja, és a Vasember autójának vörös és arany színei sem fedezhetők fel rajta, a GE műszaki csapata mégis lenyűgöző munkát végzett, létrehozva egy valóságban is használatos szerkezetet. És ki tudja, talán Mosher munkája adott ihletet a Vasember képregények szerzőinek az 1960-as években. Ahogy Tony Stark mondta a Vasember 1-ben: Ez nem egy jármű, én vagyok benne. Ez egy páncél. Én vagyok!

Szóljon hozzá!