ZETApress

hírportál

Kísérlet a Filmtavaszon

kiserleti-egerA csernobili és fukushimai balesetek súlyos következményei ma már mindenki számra nyilvánvalóvá tették a nukleáris erőművek veszélyeit, a génmódosított élelmiszerek hosszú távú fogyasztásának döbbenetes hatásai azonban még nem igazán tudatosultak bennünk ? láttuk tegnap este a Vörösmarty moziban, a Francia Filmtavaszon.

Mi a közös a GMO-ban és a nukleáris energiában? ? Az ember úgy kezdett el használni bizonyos technológiákat, hogy nem végzett előtte sem mélyre ható egészségügyi, sem környezeti tanulmányokat. Mára tudjuk, hogy mindkettő alkalmazása élőlények visszafordíthatatlan megbetegedését idézhetik elő. Jogos tehát a kérdés: vajon mindannyian kísérleti egerek vagyunk?

A Kísérleti egerek vagyunk? (Tous cobayes?) című 115 perces színes, francia dokumentumfilm egy olyan tudományos kísérletet mutat be, melyből ezekre fény derül. Seralini professzor és munkatársai két évig vizsgálták a RoundUp nevű totális gyomirtó szer, és az arra rezisztens génmódosított kukorica hatását patkányokon. Ez volt az első, hosszútávú referált, táplálkozási kísérlet, amely a gyomirtószertűrő génmódosított kukorica illetve a világon a legnagyobb mennyiségben eladott gyomirtó hatásait vizsgálta.

Seralini professzorék a kísérletek során arra jutottak, hogy az NK 603-as kukorica, valamint a Roundup jelenleg biztonságosnak minősített mennyiségben is daganatos megbetegedéseket, és korai elhalálozást okozott a kísérleti patkányoknál. A kísérlet egyértelműen bizonyította, hogy a génmódosított élelmiszerek hosszú távú fogyasztása veszélyes, valamint rávilágított az engedélyezési eljárás hiányosságaira és hibáira.

Jean-Paul Jaud filmjei mára már meghatározóak a környezettudatos bio-dokumentumfilmek műfajában. A 3 éve látott Vigyázat ehető! ? a francia bioforradalom és a Severn, gyermekeink hangja, a környezetszennyezés, a környezettudatosság és az egészséges táplálkozás égető problémájával szembesítette a nézőket. A filmek egyik fő erénye, hogy a gyerekekben is tudatosítja az ökológiai érzékenység, a környezettudatossá válás fontosságát.

Újabb filmje egy kísérletet mutat be a genetikailag módosított élelmiszerek veszélyeiről. ? A földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön! ? vallja a régi bölcselet. Rendező és forgatókönyvíró: Jean-Paul Jaud, zeneszerző: Gabriel Yared, operatőr: Amar Arhab, Joel Pierron, Cyril Thépenier, narrátor: Philippe Torreton, vágó: Vincent Delorme. Ma este 8-kor újra vetítik a Vörösmarty moziban, országos bemutatója április 25-én lesz az Anjou Lafayette forgalmazásában.

Szóljon hozzá!