ZETApress

hírportál

Most jön a 13-ik

A Magyarországi Francia Filmnapok tizenharmadik éve nem csupán annak szép példája, hogy egy kezdeményezés hogyan gyökeresedik meg, s válik hagyománnyá, de annak is, hogy a létrejöttét támogató partneri együttműködések hogyan válnak egyre erősebbé ? tudtuk meg a délutáni, Corvin mozibeli sajtótájékoztatójukon.

A filmforgalmazók mellett a Francia Filmnapok szponzorai ? az UNIFRANCE, az RTL-Klub, a Rádió1, az Air France, a Citroën és a TV5 ? is az első pillanattól kezdve a rendezvény mellé álltak, s immár tizenhárom éve töretlen hőséggel támogatják azt. 2006-ban a Fondation Groupama és a Groupama Biztosító is csatlakozott támogatóik köréhez, tavaly a Sanoma Budapest is úgy döntött, hogy szereti a francia filmeket, s a L?Oreal is immár másodszorra fő szponzora a rendezvénysorozatnak. A Francia Filmnapok fennállása óta kiemelkedően sokat köszönhet a magyar sajtónak, hisz az újságírók tájékoztató munkája nélkül a bemutatott alkotások sokkal nehezebben találnák meg a maguk közönségét.

Magyarországon ? Budapesten és több megyeszékhelyen ? ez idő alatt rengeteg francia filmes kópia fordult meg. A kópiák száma folyamatosan emelkedett, ami azt mutatja, hogy a francia filmművészet iránt egyre nő a kereslet, s nem csupán az art-mozikban, de a multiplexekben is. A mozi amerikanizálódása ellenére az európai filmes értékek ? s ezen belül a különös bukéjú francia film ? a mai napig helytállnak a közönségért vívott harcban. Az elmúlt tizenhárom évben több francia közönségfilm aratott hangos sikert a hazai mozikban.

A Francia Filmnapok alkalmából évről-évre számos francia rendező és színész érkezik Budapestre: Sophie Marceau-tól (aki 2003-ban a Beszélj a szerelemől című filmjének bemutatóján személyesen vett részt) Catherine Deneuve-ön át Natacha Régnier-ig; Gérard Depardieu-til Thierry Lhermitte-ig (aki 1997-ben részt vett a Mint a királyok című filmjének budapesti bemutatóján) a legnagyobb francia sztárok megfordultak már Magyarországon. Ellátogatott hozzánk Isabelle Huppert; Frédéric Diefenthal (a Taxi rendire); Gérard Krawczyk (a Taxi 4 rendezője) és Ludivine Sagnier (a nagysikerű 8 nő legfiatalabb főszereplője), André Téchiné, Régis Wargnier, Claude Chabrol, Michael Haneke, Patrice Leconte, sőt, 2008-ban Audrey Tautou is?

A forgalmazók által évente kiválasztott filmek jól illusztrálják a francia filmgyártás változatosságát. Az idei szelekció igazán franciás: keserédes is, romantikus is, hazafias is, és nagyon vicces is, hisz a francia közönség előtt minden idők legnagyobb kasszasikert aratott francia filmje, egy fergeteges vígjáték, az Isten hozott az Isten háta mögött is színesíti az idei kínálatot. Feltűnik majd a vásznon a két Depardieu-gyerek: Julie és a nemrégiben elhunyt Guillaume, az idősödő Pierre Richard, az elragadó Sophie Marceau, Jeanne Moreau és kakukktojásként az angol Kristin Scott-Thomas.

A tavalyi év néhány új támogató mellett két új várost is adott a Francia Filmnapoknak, s csakúgy, mint a szponzorok, ezek a városok is úgy döntöttek, hogy 2009-ben másodszorra is örömmel adnak otthont a premier előtti francia filmeknek, így tehát Budapest, Szeged, Pécs, Debrecen, Miskolc, Győr és Kecskemét mellett Eger és Szolnok ismét csatlakoztak a tavaszi rendezvényhez. Végül pedig egy tavalyi újítás is meggyökeresedni látszik: a közönség idén is megtekinthet egy igazi különlegességet, egy 80 perces rövidfilm-összeállítást, mely csak a Francia Filmnapokon lesz látható.

Új Citroen C3 Picasso premierje a Francia Filmnapokon

Április 15-én, szerdán kezdődik a Francia Filmnapok rendezvénysorozat, amelynek tizenkettedik éve hűséges támogatója a Citroën, így idén is Citroënben ismerkedhetnek a fesztiválra érkező sztárok a magyar fővárossal. A márka idén is itt mutatja be a magyar nagyközönségnek legújabb modelljét, a stílusosan sokoldalú Citroën C3 Picassót.

A Citroën a Francia Filmnapok támogatásával azon meggyőződését fejezi ki, hogy a nyitottság, választékosság és a mozgás szabadsága megkérdőjelezhetetlen értékek az ember kiteljesedésében. Mindezen alapelvek jegyében született az új C3 Picasso is, amelyet a Corvin Filmpalota előtt állít ki a márka a fesztivál ideje alatt április 16-án csütörtöktől 19-én, vasárnapig.

Az új Citroën C3 Picasso trendi, kiválóan kihasználható modell, amely első ránézésre hódít vagány, egyedi stílusával Vonzó, ügyes, sokoldalú, a kategória bajnoka, amely áprilistól jelenik meg a magyarországi Citroën bemutatótermekben. A Citroën kreativitását megtestesítő C3 Picasso merész stílusával és innovatív felépítésével hívja fel magára a figyelmet: minimális külső méretei mellett maximális világosságot és belső teret biztosít.

Intuitív és praktikus variálhatósága minden igényt kielégítő, rendkívüli alkalmazkodóképességgel ruházza fel az autót minden élethelyzetben. A nagyteljesítményű, gazdaságos és környezetbarát motorokkal hajtott C3 Picassót menettulajdonságai, fürgesége és játékossága a vezetési élményt és az utazás örömét kereső ügyfelek kedvencévé teheti.

Tágas, ügyes, cool… Megannyi ütőkártyájának köszönhetően a C3 Picasso jóval több, mint egy egyterű: igazi varázsdoboz. Formatervezésüknek és egyedi karakterüknek köszönhetően a Citroënek mindig kedvelt szereplői voltak a filmvilágnak. A Citroën sárga Kacsája James Bond ? Roger Moore ? életét mentette meg azzal, hogy állva hagyta a hegyoldalban a nagyautós üldözőket. A Citroën istennője, a DS pedig olyan legendás partnerek oldalán játszott, mint Louis de Funés, Jean Marais és Brigitte Bardot.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Franciák az Urániában | ZETApress

Szóljon hozzá!