ZETApress

hírportál

Távolodó szellemek

A decemberben jelzettől két nappal később, csak március 6-án, pénteken délután lesz a függeszkedés a Szent István Bazilika előtt ? írtuk egy hónappal ezelőtt. Nos, a produkció elmarad, s a hétvégére meghirdetett I. Nemzetközi Repülőfilm Fesztivál is újabb 12 napot csúszik ? tudtuk meg Angyal László fesztiváligazgatótól.

Nem csak időben, térben is távolodik a Belvárostól a filmfesztivál, mert a Toldi Art mozi helyett Józsefváros, a Rákóczi úti Szlovák Intézet ad helyet március 18-19-én délelőtt 10-től este 6-ig a produkcióknak. A világban nagyon kevés példa van önálló nemzetközi repülőfilm bemutatóra, fesztiválra, noha ezek a filmalkotások a repülés és kor életérzésének felfedezésén, megismerésén túl egyedülálló esztétikai élményt is hordoznak.

A repülés szelleme címmel március 18-19-én indul útjára az I. Nemzetközi Repülőfilm Fesztivál. A repülés itt a vetítővásznon a legtágabb értelemben jelenik meg; a madarak szárnyalásán, az ejtőernyősök zuhanásán, a ballonok, sárkányrepülők, vitorlázó-repülőgépek, és mindenféle merev és forgószárnyas légi-járművek repülésén keresztül egészen az űrhajózásig. A fesztivál megnyitása az első nap délutánján 4 órakor lesz.

A fesztivál két napján, a Magyarországon be nem bemutatott, vagy több évtizede nem látott repülő témájú játékfilmek vetítésére is sor kerül. Ilyenek többek között a Tmavomodrý svět ? Dark Blue World (2001), Historia Jednego Mysliwca ? És Varsó messze van (1958), Czerwone berety ? Vörös sapkások (1962), Dragon Rapide (1985), 9 POTA, 9th Company (2005) Alas Rotas ? Broken Wings (2002) című filmek. Természetesen lesznek meglepetések is!

Zsűri és közönség előtt rövidfilmek is versenyeznek az Arany Propeller-díjért. Néhány a versenyfilmek közül: Határtalan repülés 2004, Vitorlázórepülés, Adrenaline and Turbulence, LOT 5055 katastrofa w lesie Kackim, Sierra Kilo Delta. A zsűri elnökének Ragályi Elemér filmművész kapott felkérést. Tervezik közönségdíj megszavaztatását is.

A repülés szelleme címmel képzőművészeti kiállítás nyílt meg múlt csütörtökön este 6-kor a Várfok utcai Színhely Galériában. A díjkiosztó ünnepély, az Arany Propeller-díjak átadása március 19-én, este lesz. Reméljük, hogy csak az indulás nehézkes, de a fesztivál egy évenként visszatérő, a repülést és filmművészetet szoros összefüggéseiben bemutató seregszemle kezdete lesz!

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Kiosztották az Oszkárokat

Szóljon hozzá!