ZETApress

hírportál

Béla nyert, de nem jött el

Ötvenedik alkalommal adták át ma délután a filmkritikusok díjait a Vörösmarty utcai Sajtóház Mikszáth-termében. A magyar filmkritikusok B. Nagy László-díját Tarr Béla: A torinói ló című filmjéért kapta, melyet a tavalyi Magyar Filmszemle előtt mutattak be.

A kitüntetést Hraniczi Ágnes, a film társrendezője, a filmrendező alkotó- és élettársa vette át Havas Ágnestől, a Magyar Nemzeti Filmalap vezetőjétől. A legjobb operatőr díját Fred Kelemen kapta A torinói ló fényképezéséért, de ő sem érkezett meg. Helyette is kollégája vette át a kitüntetést, mivel Németországban dolgozik. A legjobb rendezés díját Fliegauf Benedek: Womb (Méh) című filmért kapta, de ő sem vett részt a díjátadón.

A legjobb dokumentumfilm-díjat Nagy Viktor Oszkár kapta a Bicskén forgatott Két világ közt című filmért. A legjobb kisjátékfilm-díjat megosztva kapta Tyll Attila a Bugacon forgatott a Csicska című filmért és Reisz Gábor a Külalak című filmért. Tylla elmondta, hogy színészei ingyen dolgoztak, sőt operatőre Los Angelesből saját költségén repült haza, így mínusz 250 ezer forinttal kezdte a munkát. Szerencsére a vidéki olcsó és finom pálinka mindenért kárpótolt!

A legjobb animációs film díját a 100 részes Magyar Népmesék sorozat kapta. Rendezője a Kecskemétfilm, producere Mikulás Ferenc. A sorozat 36 évig készült, s alkotói között Jankovics Marcell is szerepelt. A rajzfilmrendező különdíjat kapott Az ember tragédiája című munkájáért, mely 23-28 év alatt öltött testet. A magyar filmkritikusok 10 éve alapított Életmű-díját több évtizedes kimagasló művészi teljesítményéért Kabdebó Györgytől, a FilmJus elnökétől Sára Sándor rendező-operatőr vette át, aki első filmjét 50 éve készítette. A mai rangos díjakat a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztálya is épp öt évtizeddel ezelőtt alapította.

A kezdetekre Bernáth László filmkritikus emlékezett. Sajnos már csak ő él az alapítóatyák közül a szakosztály 50 évvel ezelőtti tagjaiból. Mint elmondta, nyolc évvel később került sor Pécsett az 1. Magyar Filmszemlére, s azóta a filmkritikusok díjait mindig a szemle előtt egy nappal adják át. Most is így történt. Báron György, a mostani elnök tíz év után újra nyakkendőben vezette a díjátadót. Az értékes ruhadarabot a 40. évforduló előtt kapta Los Angelesben Kertész Magdától, Kertész Mihály filmrendező húgától. A filmtörténeti ereklyét legközelebb csak a 60. évfordulón köti fel ? mondta, elindítva ezzel az újabb fél évszázadot.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Ma indul a Filmszemle | ZETApress
  2. Két világ közt a Sajtóházban | ZETApress

Szóljon hozzá!