Repülés a Toldi moziban
A világban nagyon kevés példa van önálló nemzetközi repülőfilm bemutatóra, fesztiválra, noha ezek a filmalkotások a repülés és kor életérzésének felfedezésén, megismerésén túl egyedülálló esztétikai élményt is hordoznak. A repülés szelleme címmel megrendezésre kerülő Első Nemzetközi Repülőfilm Fesztivál lesz a bevezetője egy évenként megrendezendő, a repülést és filmművészet szoros összefüggéseiben bemutató seregszemlének a Toldi Art moziban ? tudtuk meg Angyal László fesztiváligazgatótól.
A rendezvény 2009. március 4-én délután kezdődik egy szabadtéri légi akció, egy hőlégballon felállításával, függeszkedésével, s a kosár közelében egy állófogadással a Szent István téren, a Bazilika előtt ? mondta el az ismert légi-fotós. Ugyanezen az estén a Magyarországon nem bemutatott repülő témájú játékfilmek vetítése lesz. Ilyenek többek között a Dark Blue World (2001) és a Zerkalnie voyni, Mirror Wars (2005) című filmek.
A fesztivál többi napján ugyancsak vetítve lesznek régebbi sikeres játékfilmek, mint a Vol de Nuit, Éjszakai Repülés (1933), Normandia ? Nyeman (1959), The Right Stuff, Az igazak (1984), Out of Africa, Távol Afrikától (1985), The Memphis Belle (1990), Always (1989), The Flight of the Phoenix (1965) és The Great Waldo Pepper (1975).
Másnaptól március 7-ig a zsűri és a közönség előtt, dokumentumfilm, animációsfilm és reklámfilm kategóriában versenyeznek a filmalkotások az Arany Propeller díjakért. A zsűrizésre sikeres filmkészítők, aviatorok, és művészek kapnak felkérést. Tervezik a közönségdíj megszavaztatását is. A kísérő programban szerepel a mindennapos workshop, moderált közönség-találkozó a Toldi Kávézóban. Ugyanitt egy repülőfilm-poszterokból válogatott kiállítás is látható lesz.
A fesztiválra nevezni március elsejéig lehet. A repülés szelleme meghatározza a témát. A világ minden pontjáról várnak 60 percnél rövidebb eredeti alkotásokat dokumentum-, animációs- és reklámfilm kategóriában. A nevezés díjtalan, s erre a címre kérik. Tartalmazza a film rövid leírását fotóval, a rendező és a szerkesztő bemutatkozásával, filmográfijával és fényképével. A beküldendő alkotásokat DVD-n, BETA SP-n és BlueRay lemezen tudják elfogadni, s a fesztivál után a szervezők archívumába kerülnek.