ZETApress

hírportál

A távolság íze

Mi történik a szerelemmel, ahogy múlik az idő? Túlélik-e az érzések az elválást vagy, ha egyszer valamit elveszítettünk, akkor azt már soha nem találjuk meg? ? teszik fel a kérdést A távolság íze című színes, feliratos, másfél órás amerikai romantikus filmdrámában.

Jeremy egy New York-i kávéház tulajdonosa, az egyik vendége, Elizabeth tőle tudja meg, hogy a barátja ott járt egy másik lánnyal. Az összetört szívű, megcsalt lány estéről estére betér a kávézóba, remélve, hogy volt barátja eljön az otthagyott lakáskulcsáért. Éjjeleken át sokat beszélgetnek Jeremy-vel, kiderül, hogy a fiú azért nem ment még el a városból, mert azt reméli, hogy volt barátnője egyszer visszatér hozzá, láttuk ma délelőtt az Odeon Lloyd-ban.

Egy nap Elizabeth váratlanul elhagyja New Yorkot, Memphisbe, majd Las Vegas-ba költözik. Szeretné újra megtalálni régi önmagát, és eltávolodni volt barátja emlékétől. Jeremy-től sem akar elszakadni, képeslapokat küld a fiúnak, és beszámol azokról az emberekről, akikkel a sors összehozza. Jeremy-nek egyre jobban hiányzik a lány, de mivel a képeslapokon nincsen cím, nem tudja megtalálni?

Wong Kar-Wai első angol nyelven forgatott filmje egy romantikus szerelmi történet, melyben igazi világsztárok játszanak. A női főszerepben az énekesnőként világhírűvé vált Norah Jonest láthatjuk. Szerepel még: Jude Law, Natalie Portman, David Strathairn, Rachel Weisz, eredeti címe: My Blueberry Nights. Bemutatója jövő csütörtökön öt kópiával, a Budapest Film forgalmazásában.

Szóljon hozzá!