ZETApress

hírportál

Másodszor Amerika

Hétfőn kezdődnek a Valami Amerika 2 felvételei Budapesten, titkos helyszíneken. Herendi Gábor nagy sikerű Valami Amerikájának folytatásában a jól ismert szereplőgárdához ? Hujber Ferenc, Pindroch Csaba, Ónodi Eszter, Oroszlán Szonja, Szabó Győző, Szervét Tibor ? Csuja Imre, Besenczi Árpád, Kovács Lajos, Thuróczy Szabolcs mellett a fiatal, de már többéves színpadi múlttal is rendelkező Tompos Kátya csatlakozik.

Az ifjú tehetség 2005-ben végzett a Színművészeti Egyetemen, játszott a József Attila és a Bárka Színházban, ősztől pedig Alföldi Róbert direktort követve a Nemzeti Színház tagja lesz. Feltűnik az első részből is ismerős Reviczky Gábor és Kapácsy Miklós, sőt a rendező Lora című filmjének főszereplője, Lucia Brawley is megszólal benne tört magyarsággal.

A fentiekről a rendező és a kulcsszereplők beszéltek a Vas utcai Casa de la musica-beli sajtótájékoztatón. A történetről nem sikerült semmi érdemlegeset megtudni, mert ezt a bemutatóig titokban tartják. A forgatás hathétig heti hat napon át, július 4-ig tart, főleg fővárosi helyszíneken. A zsúfolt program miatt újságírókat sem várnak közben. Sok akció lesz, ezért kaszkadőrökre is szükség lesz.

Csuja Imre maffiózót alakít, Tompos Kátya a filmbelei leánya lesz. Figuráját a hazai alvilág ismert figuráiból gyúrták össze, s közben arra is vigyázni kellett, nehogy valaki magára ismerjen. Imre nem beszél majd akcentussal, nem is végzett előtanulmányt az alvilágban, mégis igyekszik hitelesen eljátszani a figurát. Ennél többet nem árult el a szerepből.

Szervét Tibor figurája visszatér az Államokból. Mivel az első rész végén lelepleződött, így egy különleges csavart kellett alkalmazni az elvarrt szál kibontásához. A Dallasban Bobby halálát, majd későbbi feltámasztását Pamela álmával oldották meg ? utalt Szabó Győző az esetleges lehetőségre ? mégse higgyük, hogy az első részről utólag majd kiderül, hogy az csak az egy amerikai álom volt. S ha már Győzőnél tartunk, itt mondjuk el, hogy az új részben nem lesz olyan naturális szex-jelenete, mint az elsőben volt Básti Julival.

Oroszlán Szonja figurája is követi Tiborét vissza az Óhazába. Most már nem az a buta szőke nő, mint az első részben volt, bár igazából már az első rész végére kikupálódott. A többiek is változtak a hat év alatt, de az is hadd maradjon meglepetés, hogy napjainkban folytatódik-e a történet, vagy időben rögtön az előző rész befejezése után.

Az első részben látott Shütz Ila azóta már elhalálozott, róla viszont méltóképp megemlékeznek majd a második részben. Az operatőr Márton Balázs lesz, akivel Hertelendi reklámfilmjeiben dolgozott együtt. Az első részt fényképező spanyol alkotót azért kellett magyarra cserélnie, mert a 320 milliós költségvetésből csak erre tellett, s az operatőr részvételét az előkészületekben csak így lehetett megoldani. (2002-ben spanyol elődje csak a készre érkezett, az előkészületeket nélküle végezte a rendező és csapata.)

A forgatókönyvet Herendi Gábor Divinyi Rékával, a Csak szex és más semmi forgatókönyvének alkotójával és Harmat Gáborral együtt írta. A zenét ? ami minden Herendi filmben nagyon fontos ? ezúttal Hrutka Róbert, Pálvölgyi Géza, Dr. Szakács László, a Tankcsapda, a DizkoStu, a Beat Dis együttes és Judie Jay, valamint az Akkezdet Phiaiból Süveg Márk jegyzi. A táncos jelenetek koreográfiáját Papp Tímea, több nagy televíziós show és a Madách Színház Chicago előadásának koreográfusa készítette.

A Valami Amerika 2-t gyártó Skyfilm Studió koprodukciós partnere a tv2. A film december 18-án kerül a magyar mozikba. Forgalmazásáról a Budapest Filmmel folynak a tárgyalások. Ők döntenek majd a kópiaszámról is. Tavaszra a film DVD-n is megjelenik. Az előző részből nyolcvanezret sikerült értékesíteni, míg a mozikban 540 ezren látták.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Valami másodszor

Szóljon hozzá!