ZETApress

hírportál

Támogatókat keres a győri fesztivál

A MEDIAWAVE?2008 Fesztivál támogatókat keres egyes hazai és nemzetközi zenei, filmes és egyéb programjai mögé, ezzel próbálva kiegészíteni a magyar kultúrtámogatási rendszer szűkülő forrásaiból fakadó pénzügyi réseket. A fesztivál ismét kísérletet tesz az új típusú kulturális mecenatúra megvalósítására, amelyben a rendezvénnyel szimpatizáló cégek egyes produkciók megvalósulása mellé állhatnak. Cserébe a koncert, előadás, program az ő nevükhöz kötődik, szerepelnek a reklámanyagokban, jegyeket kapnak munkatársaik számára és támogatásuk adójóváírására is lehetőség nyílik, mivel közhasznú szervezetet támogatnak.

A holnap induló árverés keretében az Interneten lehet ajánlatot tenni az egyes programokra. Az elárverezendő fellépők listája és kikiáltási áruk szintén a fent említett felületen érhető el. Az árverésen megjelentek autentikus MEDIAWAVE-es pálinkakóstolón is részt vehetnek.

A fesztivál célja és eredményei

A MEDIAWAVE Alapítvány és a körötte kialakult civil értelmiségi réteg, a helyi kulturálisan érzékeny ifjúság, az általunk gyakorta vendégül látott művészek már 18 éve azt igyekeznek elérni az évről-évre egyre lelombozóbb állami támogatási rendszer ellenére is, hogy a fesztivál által felvállalt művészeti területekről (film, jazz, ethno és autentikus népzene) hozzunk Győrbe, európai- és világhírű, valamint a világ alig ismert területeiről származó kuriózum produkciókat. Így Győr és a környék lakossága Európa egyéb részeihez hasonlóan képet kaphat a világ szellemi és művészeti köreinek legfrissebb tendenciáiról.

Ez a célkitűzés épp elég ahhoz, hogy a interkulturális történésekre legérzékenyebb szervezetek ? az egyes nemzetek magyarországi kulturális kirendeltségei, mint a francia, cseh, norvég, lengyel, német kulturális intézetek ? programokkal támogassák az idei fesztivált.

A kultúra megmutatásához azonban nemcsak művészek kellenek, hanem háttér is. Az előadó gázsija mellett rengeteg járulékos eszközt kell bérelni, megvásárolni. Így a külföldi, esetleg világhírű előadóknál az egy nézőre eső fajlagos költségek akár több tízezer forintra is rúghatnak, amit a jegybevételekkel a jelenlegi magyar körülmények között nem lehet kompenzálni.

Honnan lehet pénzt találni minderre? A most meghirdetett akció célja, hogy az olyan tehetős vagy egyéb okoknál fogva ambicionált cégek, vállalatok, vállalkozók álljanak egyes események, koncertek, színházi előadások mögé ? kvázi megvásárolva egy-egy produkciót ? akik úgy érzik, elengedhetetlen, hogy Győr városa a nemzetközi, európai kulturális élet része legyen, s ne csupán provinciális hangulat lengje körül.

Nem elhanyagolható, hogy ha a fesztivál ilyen előadókat tud Győrbe hozni, abból maga a város, így a városban élők, itt dolgozók, a helyi vállalkozók is nagymértékben profitálhatnak. A 8 napos rendezvény a legszolidabb felmérések szerint is 150-200 milliós helyi ? nem a fesztiválbevételekhez kötődő ? idegenforgalmi bevételt eredményezhet.

Salzburg, Oberhausen, Cannes, Karlovy Vary európai léptékkel mérve kis városok, s fesztiváljaik révén lettek híresek. Ami tőlünk telik, mindent megteszünk Győr város hírnevének és értékének növelése érdekében. A MEDIAWAVE Fesztiváról a korábbi években a Kultúrház televíziós műsor élőben sugározta műsorát, korábban a Duna Televízió rögzítette (10×50 perc) és több alkalommal műsorra is tűzte prograjainkat, a Filmmúzeum műsorán 18 alkalommal egy órás MEDIAWAVE-hez kapcsolódó adás ment.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » MEDIAWAVE?2008

Szóljon hozzá!