ZETApress

hírportál

Hattyúk tava a Corvinban

A Párizsi Opera újabb előadása látható Budapesten. A Corvin Budapest Filmpalota holnap este fél 8-kor mutatja be második balett előadását. Ekkor Pjotr Iljics Csajkovszkij: Hattyúk tava című négy felvonásos balettelőadása kerül műsorra.

A méltán híres Párizsi Opera előadását több szempontból is érdemes megtekinteni, hiszen a Corvin mozi tű-éles képén, illetve a mozi hangtechnikáján Csajkovszkij zenéje csendül majd fel, illetve Rudolf Nurejev egyedülálló koreográfiája lesz látható.

Csajkovszkij első balettjének témáját a régi északi legendák ihlették, melyekben a fiatal lányokat egy szörnyű varázslat hattyúkká változtatott. Így született 1977-ben ez a lágy, melankolikus hangulatú darab, a Hattyúk tava. A zeneszerző személyes tapasztalata szerint a vágyott szerelem mindig beteljesületlen marad, így a Hattyúk tavának történetében is ez az eleve elrendeltség érvényesül.

A mű azonban értetlen befogadókra talál mindaddig, míg 1895-ben Marius Petipa, az idén 100 éve eltávozott koreográfus, felfedezi és létrehozza belőle saját olvasatát. A női balettkarból legendásan kecses alakokat kreál és megalkotja a hattyú-táncosnő mítoszát, a par excellence balerinát.

Rudolf Nurejev verziójában ? amelyet 1984-ben a Párizsi Operaház számára készített ?, a főszereplő Sigfried herceg alakja pszichológiai tartalommal gazdagodik. A romantikus, tépődő herceg a kötelesség valóságából menekül egy képzeletbeli fantasztikus világba, így a darab elmélyültebb, összetettebb jelentést nyer. A négy felvonásos balett koreográfusa: Marius Petipa és Lev Ivanov nyomán Rudolf Nurejev (Opéra National De Paris, 1984), díszlet: Ezio Frigerio, jelmez: Franca Squarciapino, világosító: Vinicio Cheli.

Szereplők

ODETTE / ODILE Agnes Letestu, A HERCEG Jose Martinez, ROTHBART Karl Paquette, A KIRÁLYNŐ Béatrice Martel, PAS DE TROIS Nolwenn Daniel, Mélanie Hurel, Emmanuel Thibault, SOLISTE CZ Nolwenn Daniel, SOLISTE CZ Fabien Revillion, SOLISTE ESP Eve Grinsztajn, Ludmila Pagliero, SOLISTE ESP Christophe Duquenne,Stéphane Phavorin, SOLISTE N Myriam Ould Braham SOLISTES N Mallory Gaudion.

Szóljon hozzá!