ZETApress

hírportál

Dolgozott a Diákzsűri

Erősnek, valamint tematikailag változatosnak ítélte az idei mezőnyt a Diákzsűri szemleértékelő fórumán kedden a Palace Mammut Moziban. A 39. Magyar Filmszemle keretében tartott nyilvános értékelő beszélgetésen a dokumentum, a kísérleti és kisjáték, valamint a nagyjátékfilmes mezőny alkotásait értékelte a Teszler Tamás elnökletével összeült grémium. A tagok külön kitértek az elsőfilmes alkotók munkáira, adta hírül az SZTI.

A zsűri a dokumentumfilmes termésről szólva elmondta, nagyon erős volt az idei mezőny, sok film érkezett. Tematikailag nagyon változatos filmeket tekintettek meg. Az értékelésnél fontosnak tartották a megfelelő operatőri munkát; előnyben részesítették azokat az alkotásokat, amelyekben szituatív jelenetekben rajzolódik ki a történet. Fontosnak tartották az újfajta megközelítésű, érdekes témákat. A zsűri véleménye szerint túl sok dokumentumfilm került versenybe, a grémium mindössze húsz alkotást jelölt volna csupán.

A tagok öt filmet emeltek ki a mezőnyből; Moldoványi Ferenc Másik bolygó, Bálint Arthur Poros öltöny, Kovács Kristóf Malaccal teljes, Böszörményi Zsuzsa és Kai Salminen Hosszú utazás, valamint Schuster Richárd Három hiányzó oldal című alkotásait. A nagyjátékfilmekről szólva a zsűri összegzése szerint a tavalyinál markánsabb, erősebb, közönségbarátabb alkotások születtek. Minden napra jutott egy olyan film, mi könnyen egyetemi tananyaggá válhat. Külön kiemelték Fliegauf Benedek Tejút, Tolnai Szabolcs Fövenyóra, Mundruczó Kornél Delta, Dettre Gábor Tabló valamint Almási Tamás Márió, a varázsló című alkotásait.

A zsűri filmművészetileg fontos alkotásnak tartotta a Fövenyórát líraisága, humora valamint kiváló megszerkesztettsége miatt. A legerősebb színészi alakításért Nagypál Gábort emelték ki, aki olyan módon volt jelen a filmvásznon, amit régóta nem sikerült megvalósítani. A zsűri kifejtette, az elsőfilmes felhozatal toronymagasan veri a sokadfilmest. Véleményük szerint a fiatalok jobban érzik a műfajt. A grémium külön foglalkozott az elsőfilmesekkel. Egyöntetű véleménye szerint idén minden eddiginél erősebb mezőny versenyzett. Elmondták, nem voltak tipikus elsőfilmes hibák, döntésük könnyű volt. Pozitívumként értékelték, hogy az elsőfilmesek nagy része igényes, közönség felé nyitott zsánerfilmet alkotott.

A tagok az értékelésen összevetették Alföldi Róbert Nyugalom, valamint Till Attila Pánik című alkotását. A zsűri értékelte a Pánik erős vizuális látásmódját kimunkált, nagyon izgalmas elbeszélésekkel tarkítva. A vígjáték zsánerbe több más zsáner elemét is beleolvasztja. Olyan aktuális problémát vet fel, amit nem sikerül általában a magyar filmeknél. Ezzel ellentétben az Alföldi-film erősen modoros, vizuálisan fantáziátlan és agyonnyomja a zene ? hangzott el a fórumon.

A zsűri kitért Gigor Attila A nyomozó, valamint Paczolay Béla Kalandorok című filmjére. Mindkét alkotást rendkívüli humoráért emelte ki. A Nyomozó fordulópont a magyar filmgyártásban, amely az eddig Magyarországon ismeretlen műfajt, a krimi zsánerét úgy illeszti be a kelet-európai közegbe, ahogy ez eddig a magyar filmgyártásban soha nem sikerült, fejtette ki a grémium egyik tagja. Az elsőfilmesekkel ellentétben a sokadfilmes alkotók humorában teljesen elcsépelt semmitmondó műveket is alkottak ? hangzott el a fórumon. Példaként Tímár Péter Casting minden, valamint Koltai Róbert Megy a gőzös című filmjeit emelték ki.

A zsűri a kísérleti és kisjátékfilmeket három fő pont szerint értékelte; a tagok kifejtették, nagyon erős a mezőny, de az elmúlt évekkel ellentétben nem találtak kiemelkedő alkotást. A kisfilmek tipográfiái rendkívül gyengék és ?pongyolák? voltak ? fejtették ki. Véleményük szerint kár, hogy a Tejút című alkotás nem a kísérleti kategóriában szerepelt. A kísérleti mezőnyből kiemelték Forgács Péter Saját halál, Hegedűs 2 László Mozzzart című alkotást. A kisjátékfilmek közül pedig Réthelyi András Defekt, Zomborácz Virág Nyomtávváltás, Lakos Nóra Hanna, Felméri Cecília Kakukk valamint Horváth Lili Uszodai tolvaj című munkáit.

Az Országos Diákzsűri díjai

NAGYJÁTÉKFILM: Fődíj: Gigor Attila: A nyomozó. Indoklás: Egy kelet-európai bűnügyi szubzsáner megteremtéséért. Különdíj: Tolnai Szabolcs: Fövenyóra. Indoklás: Egy jellegzetesen kelet-európai történet érzékeny és vizionárius bemutatásáért.

ELSŐFILM: Fődíj: Gigor Attila: A nyomozó. Indoklás: A film lendületességéért, humoráért, önmagára, a mai társadalomra és filmművészetre irányuló irónikus reflexiójáért. Különdíj: Till Attila: Pánik. Indoklás: A rendkívül aktuális téma intelligens humorral és dinamikus vizualitással történő ábrázolásáért.

KISJÁTÉKFILM: Fődíj: Császi Ádám: Gyengébb napok. Indoklás: A humoros és drámai történetelemek arányos, egységes használtáért, valamint a film kiváló ritmusáért. Különdíj: Ujj Mészáros Károly: 3 (történet a szerelemről) Indoklás: A hétköznapok mikrovilágának részletgazadag, érzékletes ábrázolásáért.

DOKUMENTUMFILMEK: Fődíj: Moldoványi Ferenc: Another Planet / Másik bolygó. Indoklás: Az érzékeny filmkészítői attitűdért. Különdíj: Kovács Kristóf: Malaccal teljes. Indoklás: A rendkívül izgalmas témaválasztásért, valamint a szereplők és az alkotók üdítő humoráért.

KÜLÖNDIJAK: A Büntető mozidélután és az Országos Diákzsűri közös filmzenei díja: Denis Moritznak és Eike Hosenfeldnek, Török Ferenc: Overnight című filmjének zenéjéért. Az Edupress oktatási hírportál és az Országos Diákzsűri közös díja ? Legígéretesebb fiatal tehetség-díj: Felméri Cecília: Kakukk. Indoklás: A népmesék fülledt erotikájának érzéki és szellemes megjelenítéséért.

Szóljon hozzá!