ZETApress

hírportál

Persepolis a Cirko Gejzírben

A Persepolis megindító történet egy, az Iszlám Forradalom alatt felnövekvő fiatal, iráni lányról. A koraérett és szókimondó, kilenc éves Marjane szemüvegén át nézzük, miként veszítik el reményüket az emberek a fundamentalisták hatalomra kerülésével, akik arcuk eltakarására kényszerítik a nőket és ezreket börtönöznek be. Az okos és vakmerő Marjane túljár a ?társadalom-felügyelők? eszén és felfedezi magának a punkokat, az ABBA-t és az Iron Maident. Amikor azonban nagybátyját értelmetlenül kivégzik és bombák záporoznak Teheránra az Irak-Irán elleni háború folyamán, az iráni létet átjáró félelem tapinthatóvá válik.

Amikor Marjane nagyobb lesz, szülei aggódni kezdenek, hogy vakmerősége bajba sodorhatja, ezért 14 éves korában nehéz döntésre jutnak: Ausztriába küldik iskolába. Marjane sebezhetően és magányosan néz szembe a tizenévesek hétköznapi megpróbáltatásaival egy idegen országban, ahol ráadásul párhuzamot vonnak közte és a között a szélsőséges vallási fundamentalizmus között, mely elől menekült. Idővel sikerül beilleszkednie, még a szerelem is rátalál, de a középiskola végén ismét magára marad és rémes honvágya van.

Bár kénytelen lesz arcát eltakarva, egy zsarnoki társadalom részeseként élni, Marjane mégis úgy dönt, hogy hazatér Iránba a családjához. Egy nehéz átmeneti időszak után, beiratkozik egy művészeti iskolába és férjhez megy, de mindvégig felszólal az általa tapasztalt képmutatás ellen. 24 éves korában rájön, hogy bár mélyen iráninak érzi magát, mégis képtelen Iránban élni. Fájdalmas döntést hoz: elhagyja hazáját és Franciaországba költözik. Optimistán tekint jövőjére, melyet kitörölhetetlenül meghatároz a múltja, láttuk a ma délelőtti másfélórás filmben az 5. Anilogue (régi AniFest) nyitóelőadásán a Cirko Gejzírben.

Szóljon hozzá!