ZETApress

hírportál

Dolina angyalai Budapesten

Kapolcs és Debrecen után tegnap este 7 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínház Kávézójába érkezett a Dolina angyalai című különleges, több művészeti irányzaton ? színházon, filmen, zenén ? átívelő pódium-előadás, mely nemrégiben indult országos turnéra. Az est során számos titkok és érdekesség bukkant fel Kamondi Zoltán filmrendező elmúlt 17 évéből, a művész filmjeiben játszó, meghatározó jelentőségű színésznők, Eszenyi Enikő, Ónodi Eszter és Molnár Piroska tolmácsolásában.

Az életmű eddigi szakaszára visszatekintő előadás aktualitását az adta, hogy a rendező legújabb filmje, a Bodor Ádám Az érsek látogatása című kisregénye alapján készült Dolina október 25-étől lesz látható a hazai mozikban. A kötetlen zenés beszélgetésen a rendezőn túl jelen volt Melis László zeneszerző, Lengyel Zoltán zongoraművész, valamint Kamondi karizmatikus színésznői közül hárman is: Eszenyi Enikő, a rendező első filmje, a Halálutak és angyalok főszereplőnője, Ónodi Eszter, az Alkímista és a szűz dívája, valamint a rendező legújabb filmje, az október végén a mozikban bemutatásra kerülő Dolina címszerepét alakító Molnár Piroska is.

A beszélgetést Szabó G. László újságíró vezette. Az est folyamán filmrészleteket láthattunk és dalokat hallhatunk Kamondi filmjeiből. A dalokon innen és túl az alkotók személyes élményeikről, filmekről, zenéről, színházról és sok-sok titkokról is meséltek. Dolina angyalai novemberben Miskolcon a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban folytatják majd az országos turnét. A filmről bővebbet honlapjukon olvashatunk.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Enci szállt a folyó felett

Szóljon hozzá!