ZETApress

hírportál

Dokusokk a fesztiválon

Önálló dokumentumfilm-fesztivált szeretnének létrehozni 2009-től a Dokusokk kétnapos szakmai fórum résztvevői. A konferencián a téma felelőse és előadója, Dénes Gábor rendező, operatőr elmondta: olyan fesztivált álmodott meg, amelynek célja, hogy a jelenleginél több dokumentumfilmes alkotást megismerhessenek az érdeklődők. Így nem csak a szakma képviselői láthatnák és értékelhetnék egymás munkáját, hanem a producerek, a tévécsatornák képviselői, a hazai és nemzetközi forgalmazók, nem utolsósorban a közönség is.

A tervek szerint a filmvásár mellett a mozgóképes világhoz kapcsolódó tevékenységet folytató vállalkozások, szolgáltatók is megjelenhetnének a dokumentumfilmes fesztiválon a filmeknek lízinglehetőséget biztosító bankoktól a könyv- és lapkiadókon keresztül az oktatási intézményekig.

Dokumentumfilmes fesztivál születik

A dokumentumfilmes szakma jelenlegi helyzete tarthatatlan, mondta Dénes Gábor. Az alkotó ? akár állami forrásból ? elkészített filmjét vagy sikerül eljuttatni a nagyközönséghez vagy nem. Az évente megrendezett önálló dokumentumfilm-szemle kitörési pontot jelenthetne a szakmának, láthatóvá tenné az alkotásokat. Hozzátette: keresik az eseménynek helyet adó várost. Elárulta: Pécset, a Moveast Nemzetközi Filmfesztivál helyszínét ideálisnak tartja.

Szeretné, ha a dokumentumfilmes fesztivál ? akár már 2010-re nemzetközivé nőné ki magát. Más kelet-európai és balkáni országok filmkészítői is hasonló szakmai problémákkal küszködnek, mint a magyar dokusok – jegyezte meg a filmrendező – Emellett köztudott, hogy a térség alkotói azonos társadalmi kérdésekkel foglalkoznak, mint a hazai alkotók, mondta Dénes Gábor.

Szóljon hozzá!