ZETApress

hírportál

Taroltak a bosnyák filmkészítők

Két bosnyák filmrendező távozhatott összesen három díjjal a pécsi Moveast Nemzetközi Filmfesztivál Uránia mozijából tegnap este, az egy hétig tartó rendezvény záróestjén. A nemzetközi zsűri elismerését, az Arany Benjamin-díjat és az öt-ötezer eurós pénzjutalmat megosztva kapta Nafaka című alkotásáért a bosnyák Jasmin Duraković, illetve Jóvátétel (Z odzysku) elnevezésű nagyjátékfilmjéért a lengyel Sławomir Fabicki.

A Nafaka tisztelgés a balkáni háborúban életben maradt szarajevóiak előtt, mert bár a főszereplők a bosnyák főváros egyik kerületében élik át a legsötétebb borzalmakat, mégis rendíthetetlenül hisznek egy szebb jövőben. A Jóvátétel pedig a pitiáner bűnözők és az illegális boxmeccsek világába kalauzolja a nézőt, ahol nehéz jobb lehetőségekről ábrándozni.

A díjakat Krzysztof Zanussi, a nemzetközi zsűri tagja adta át, a pénzjutalmat tartalmazó bankkártyákat pedig Sipos József, az Unicredit Bank kommunikációs igazgatója. Zanussi elmondta: 37 egész estés filmet láttunk az elmúlt napokban. Ez bármilyen zsűrinek túl sok lenne. A lengyel filmrendező a fiatal elsőfilmes rendezőknek címezte találó megjegyzését: nem az első filmet elkészíteni a legnehezebb, hanem a másodikat. Márpedig épp erre a feladatra vállalkozott Sławomir Fabicki. A lengyel direktor azért nem tudott részt venni a díjátadón, mert épp második filmjét forgatja. Nevében az Arany Benjamint a Lengyel Intézet film-koordinátora, Takács Malgorzata vette át, tolmácsolva Fabicki köszönetét.

Egyedi látványvilágáért a nemzetközi zsűri – amelynek tagja Zsigmond Vilmos, a magyar származású Oscar-díjas operatőr is – külön kiemelte Bogdán Árpád Boldog új élet című filmjét, amely egy állami gondozott fiú megpróbáltatásairól szól, miután elhagyta az intézetet. A díjat Bogdán Árpád vette át, aki az Uránia vetítővászna előtt boldogan lobogtava az oklevelet köszönte meg az elismerést.

Az Országos Diákzsűri és a Fipresci, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége – amely első alkalommal ad át elismerést Magyarországon – egyaránt Jasmila Žbanić Szerelmem, Szarajevó (Grbavica) című filmjét tartotta a legjobbnak. A történet egy édesanyáról szól, aki a háború utáni években egyedül neveli lányát és rákényszerül, hogy egy éjszakai bárban vállaljon munkát.

A fesztivál igazgatója, Szekeres Dénes a díjátadón kiemelte: idén 350 külföldi és hazai filmest látott vendégül a Moveast Nemzetközi Filmfesztivál, amelyre az előző évekhez képest sokkal több egyetemista ellátogatott, a balkáni térség filmművészetét bemutató kurzuson például közel ezer hallgató vett részt. Nagyon fontos számunkra, hogy a fesztivál Pécsett kapott helyet, mondta Mészáros András, az Európa Kulturális Fővárosa program főigazgatója, aki reményét fejezte ki, hogy a következő években is élénk érdeklődés kíséri majd a Moveast-et.

Jancsó Miklós születésnapja

Ekkor van a születésnapja, tehát ekkor tartjuk a fesztivált, emelte magasra poharát Szekeres Dénes producer, a Moveast Nemzetközi Filmfeszivál igazgatója. Jancsó Miklós előtt tisztelgett így, akit 86. születésnapja alkalmából, péntek este rendezett vacsorán köszöntött a filmes szakma Pécsett. Az ünnepségen mintegy ötven meghívott vendég jelent meg, többek között Szomjas György, A Nap utcai fiúk rendezője, Grunwalsky Ferenc operatőr és Kocsis Tibor, az Új Eldorádó alkotója. A Fregatt Arizóna Pub-ban rendezett vacsora csúcspontján három pincér vitte a mester elé a díszes születésnapi tortát.

Szóljon hozzá!