ZETApress

hírportál

Retro Filmfesztivál a Puskinban

A Puskin mozi október 11-e és 14-e között rendezi meg első, hagyományteremtő filmfesztiválját, melynek célja, hogy az ?50-es, ?60-as, ?70-es és a ?80-as évek rég nem látott, nagy sikerű alkotásai ismét mozivászonra kerülhessenek. Tiltott, tűrt és támogatott képsorok, valamint Gojko Mitic retrospektív! ? adta hírül a Budapest Film. A fesztivál célja, hogy a közönség ismét olyan filmekkel találkozhasson moziban, mellyel már évtizedek óta nem találkozott, valamint hogy a fiatalabb generáció megismerhesse ennek a korszaknak filmjeit, színészeit, rendezőit, a magyar és külföldi alkotókat és alkotásokat egyaránt.

A fesztivál azért különlegesen fontos a Puskin mozi számára, mert szeretnék, ha egy minden évben megrendezendő, sikeres, és mindenki által ismert és kedvelt Fesztivállá nőné ki magát a rendezvény, s így járulna hozzá mind a filmművészet értékeinek megőrzéséhez és közvetítéséhez, mind a moziba járó közönség kulturális igényeinek kiszolgálásához.

A négy napos rendezvény ideje alatt többek között műsorra tűzik a kor nagy alkotóinak (Banovich Tamás, Herskó János, Sándor Pál, Szomjas György, Bacsó Péter, Tímár Péter, Nepp József?) olyan filmjeit is, melyek bemutatásukkal vagy nagy sikert arattak, vagy a film témája és ábrázolás módja miatt azonnal betiltásra és a polcokon történő porosodásra ítéltettek. Egy biztos, ezek a filmek az eltelt évtizedek alatt nem merültek feledésbe, sőt, napjainkig idézzük már-már szállóigévé vált mondataikat, jeleneteiket.

A Fesztivál ideje alatt olyan filmek is vászonra kerülnek, melyek már a ?89-es rendszerváltozás idején, vagy utána készültek, de ezt a kort ábrázolják. A vetített filmek előtt a korszak emlékezetes reklámjait vetítik, így a közönség újra átélheti, vagy adott esetben első alkalommal megtapasztalhatja az elmúlt évtizedek mozijának hangulatát, élményét.

Október 11-én este fél 7-kor a korszak alkotóinak kerekasztal-beszélgetésén vehetnek részt az érdeklődők. A meghívott vendégek: Garas Dezső, Bacsó Péter, Sándor Pál, Rajhona Ádám, Szomjas György, Török Ferenc, Papp Gábor Zsigmond és Banovich Tamás. Október 13-án fél 4-kor a retro- és a mai reklámokról beszélget Sas István, Pataki Ági, Geszti Péter és Sütő Enikő. A rendezvény részletes programja megtekinthető honlapjukon.

Díjat kapott a DOLINA világkörüli útján

A Manaki Brothers nemzetközti operatőr fesztiválon a zsűri külön diplomáját kapta a Kamondi Zoltán rendezte DOLINA című film operatőre, Medvigy Gábor ?azért az egyedülálló világért, amelynek megteremtésével, a látványterv és a helyszínek összehangolásával a film eddig nem látott vizuális kompozícióján keresztül hozzájárult a rendező elképzeléseinek megvalósításához?. A Dolina korábban már elnyerte a 38. Magyar Filmszemle Legjobb látvány díját is. A film Madridból érkezett Macedóniába, és jelenleg a londoni Raindance fesztiválon szerepel. Ezután Varsóban, Rómában, Indiában, Törökországban és az Egyesült Államokban mutatják be.

Kamondi alkotása Bodor Ádám Az érsek látogatása című regénye alapján készült, és a főszereplő Molnár Piroska mellett többek között olyan hazai színészóriások játszanak benne, mint Törőcsik Mari és Bán János. A film október 25-étől látható a hazai mozikban. A filmről honlapjukon, a fesztiválokról és a filmekről bővebb információ itt olvasható.

Szóljon hozzá!