ZETApress

hírportál

Nagykarácsony novemberben

Véget ért a Nagykarácsony forgatása. Tiszeker Dániel romantikus vígjátéka november 25-én kerül a mozikba – tudatta Tamás Dorka. Befejeződött Tiszeker Dániel új alkotása, a Nagykarácsony forgatása.

A januárban indult 41 napos munka a járvány miatt a márciusra tervezetthez képest végül most ért véget. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő romantikus vígjáték forgatásában 30 hivatásos tűzoltó és több mint 60 színész – köztük 22 gyerekszereplő – vett részt. A mozivásznon többek között olyan nagyszerű művészeket láthat majd a közönség, mint Ötvös András, Zsigmond Emőke, Scherer Péter, Pokorny Lia, Rujder Vivien, Szabó Kimmel Tamás, Csuja Imre és Szerednyey Béla. A film a tervek szerint november 25-én kerül a mozikba az InterCom forgalmazásában.

A film főszereplője Arnold, a többszörösen kitüntetett tűzoltó, akinek egy balul elsülő romantikus lánykérés következtében összeomlik az élete. Korábbi érdemeire való tekintettel kihelyezik egy karácsonyi vásárba ügyeletes tűzoltónak, ahol egy iskolai előadás előkészületeibe csöppen. Arnold utálja ezt a helyzetet: a karácsonyi felhajtást álszentnek, a műsort pedig idegesítőnek tartja. De a kezdeti csaták után megbékél a vásár furcsa árusaival és a gyerekelőadás szétszórt rendezőjével, Eszterrel. Az érzelmileg felfokozott karácsonyi készülődés lassan rádöbbenti, nemcsak tériszonyát kell legyőznie, hogy új életet kezdhessen.

Arnoldot Ötvös András (Becsúszó szerelem) alakítja, aki a színészet helyett majdnem a tűzoltó hivatást választotta. – Ezért különösen felemelő pillanat volt, ami az utolsó napon történt! 5 hónap megfeszített munka után egy hosszú, 16 órás forgatási nappal, zártuk a filmet – a 40 fokban egy olyan tűzoltóvizsgával, amelyen Ötvös Andrásnak végig kellett mennie egy nehéz fizikai pályán, majd egy égő mozdonyt kellett eloltania. Miután a helyszínen lévő 15 hivatásos tűzoltó végig nézte Andris munkáját, sorban tépték le magukról a rangjelzéseiket, tűzoltós felvarróikat, és elismeréséül Andris kezébe nyomták – emlékezik Tiszeker Dániel rendező.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő romantikus vígjáték forgatásában 30 hivatásos tűzoltó és több mint 60 színész – köztük 22 gyerekszereplő – vett részt. – Első játékfilmünk, a Sohavégetnemérős forgatása során rendkívül szerencsésnek éreztem magam, hogy 32 remek színésszel forgathatok, akkor még álmodni sem mertem arról, hogy a következő filmünkben ezt a számot csaknem megduplázzuk. Óriási öröm volt megálmodni a saját karácsonyi világunkat – saját vásárral, rengeteg gyerekszereplővel, lelkes stábtagokkal és fantasztikus színészekkel. Nem csoda, hogy a karácsonyi hangulat kitartott 5 hónapon át. Biztos vagyok benne, hogy a nézők érezni fogják a vásznon át azt a szeretet és odaadást, ahogy ez a film készült – mondta a rendező.

Soha az életemben még nem örültem ennyire a karácsonynak júniusban, mint az idén! Óriási szakmai és emberi kihívás volt ez a forgatás, a mindenkit sújtó körülmények minket sem kerültek el, de szerencsére átverekedtük magunkat rajtuk és befejeztük a filmet. A végeredmény meg pont olyan lett, amilyet anno a Jézuskától kértünk! És most irány a strand! – tette hozzá Lévai Balázs producer.

Tiszeker Dániel állandó munkatársaival dolgozott: Pataki Ádám operatőrrel, Mészáros Attila vágóval, Keszei Borbála jelmez-tervezővel, Horváth Viktória és Nánássy Zsolt látványtervezőkkel és Kálmán Eszter díszlettervezővel. A forgatókönyvet a #Sohavégetnemérős írócsapata: Horváth András Dezső, Fehér Gáspár és Fehér Boldizsár írta. A zeneszerző Balázs Ádám, a film producerei Lévai Balázs és Osváth Gábor. A film a tervek szerint november 25-én kerül a mozikba az InterCom forgalmazásában.

Szóljon hozzá!