ZETApress

hírportál

Kecskeméti animációk

Összeállt a 15. KAFF versenyprogramja, augusztus 11-15-e között tartják a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált – tudatta Tamás Dorka sajtófőnök.

23 ország közel 300 alkotása közül az elő-zsűri immár kiválasztotta a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál versenyprogramját. Öt alkotás jutott be az egész estés animációk versenyébe, melyek között Annecy-ban és Bucheonban díjat nyert, Oscar díjra, BAFTA-ra és Európai Filmdíjra jelölt alkotások is találhatóak. 6 európai tévé-speciál, 22 európai és 8 magyar tévé-sorozat, 16 magyar rövidfilm, 21 magyar alkalmazott animáció és 12 magyar diákfilm versenyez augusztus 11-15-e között Magyarország legnagyobb animációs seregszemléjén. A versenyprogramok mellett tematikus panorámavetítések, retrospektív válogatások, filmszakmai konzultációk és mesterkurzusok, valamint workshopok, kiállítások színesítik majd a fesztivál kínálatát, melyen a részvétel ingyenes.

Az öt versenybe került egész estés animációból három történelmi témát dolgoz fel. A Kabul fecskéi című francia-luxemburgi-svájci animációs film Zabou Breitman és Eléa Gobbé-Mévellec rendezésében 1998 nyarán, Kabulban játszódik. A romos várost megszállták a tálibok. Mohsen és Zunaira fiatalok, szerelmesek, és az erőszakkal teli hétköznapok, minden sanyarúságuk ellenére még hisznek a jövőben. De egy nap Mohsen meggondolatlanságot követ el, ami felborítja a terveiket.

Ilze Burkovska Jacobsen munkája, az Annecy-ban és Bucheonban egyaránt díjat nyert A kedvenc háborúm című norvég-lett alkotás az 1970 és 1990 közötti Szovjetunióban felnőtt rendező személyes történetén keresztül mutatja be a hatalomnak a lakosság elnyomására irányuló ideológiai háborúját.

Matthias Bruhn és Ralf Kukula rendezők a rendszerváltás 30. évfordulójára készült német-luxemburgi-belga-cseh családi kalandfilmje szintén történelmi témát dolgoz fel: a berlini fal leomlásának idején játszódó Fritzi – egy forradalmi mese című alkotása egy bátor kislány és egy kedves kutya a lipcsei hétfői tüntetésektől a szigorúan őrzött határokig ívelő izgalmas kalandjait meséli el. A német filmkritikusok 2019 legjobb gyerekfilmjének választották ezt az animációt, a film a pilseni JuniorFesten a legjobb animációs film díját nyerte el, a stuttgarti animációs filmfesztiválon pedig a legjobb forgatókönyv díjával jutalmazták.

Anca Damian a Bucheon Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a legjobb animáció díját elnyert, Európai Filmdíjra jelölt költői és megindító filmje, a francia, román, belga koprodukcióban készült a Marona csodálatos kalandjai című alkotásának főhőse is egy kutya, egy mindig optimista, eltűnt gazdájához fanatikusan hű kóbor eb. A káprázatosan színes, lehengerlő képi világot a kortárs belga képregény-művészet egyik legizgalmasabb alakja, Brecht Evens teremtette meg. A film arra emlékeztet, hogy milyen kevés is elég a boldogsághoz.

Végül a legendás Tomm Moore – aki korábban a Kecskemétfilm közreműködésével készítette a Kells titka című egész estés animációs filmjét – Ross Stewarttal alkotott Oscar- és BAFTA-jelölt filmjében, a Wolfwalkers-ben egy fiatal lány apjával Írországba utazik farkasra vadászni. De minden megváltozik, amikor összebarátkozik egy titokzatos törzsből származó, szabad szellemű lánnyal, akiről úgy hírlik, éjszaka farkassá változik.

Hat európai tévé-speciál, 22 európai és 8 magyar tévé-sorozat – többek között a Cigánymesék, a Kuflik és a Városi legendák -, 16 magyar rövidfilm – köztük Ulrich Gábor: Dűne, Orosz Judit: Odakint, Rofusz Kinga: Otthon és Darabos Éva: Pá, kis panelom! című alkotása – 21 magyar alkalmazott animáció – reklámspotok, videoklipek és szignálok – valamint 12 magyar diákfilm versenyez augusztus 11-15-e között Magyarország legnagyobb animációs seregszemléjén. A versenyprogramok mellett tematikus panorámavetítések, retrospektív válogatások, filmszakmai konzultációk és mesterkurzusok, valamint workshopok, kiállítások színesítik majd a fesztivál kínálatát, melyen a részvétel ingyenes.

Szóljon hozzá!