Mégsem nyert a macskagyilkos
Visszavonta a zsűri az Álszent című film első díját a Kísérleti és kisjátékfilmek kategóriájában Nicolaus Myslicki rendezőtől, mert másfél órás művében perceken át mutatták egy vízbe fojtott kiscica haláltusáját. A döntés megnyugtathatná az állatvédőket, mégsem lehetünk felettébb boldogok. Akkor örülhetnénk igazán, ha a jelenet el sem készült volna!
A három éve hatályos állatvédelmi törvény értelmében gerinces állatot tilos megkínozni, s az elkövető három év letöltendő szabadságvesztéssel is sújtható. Minden törvény annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle, ezért ez nem sok jóval kecsegtet. Bíróságaink még senkivel szemben sem szabtak ki nem hogy három év, de három nap elzárást sem. Voltak ugyan felfüggesztett börtönbüntetések, de ezt sosem fogja egyik állatkínzó sem leülni.
A vízbefojtást a rendező nem egyedül követte el. Volt színész, aki végrehajtotta, volt operatőr, aki lefilmezte, volt csapó, volt gyártásvezető, s volt biztonsági személyzet is. Kár, hogy egyiküknek sem jutott eszébe megakadályozni a bűncselekményt. Bármelyikük megtehette volna, s a rendezőt ? mint a bűncselekményre felbujtót ? a rendőrség megérkezéséig visszatarthatta volna. Ehelyett csendben asszisztáltak a dologhoz, s talán még tetszett is nekik. Bizonyára az állásukat féltették, mert a pénz nagyúr.
S nagyúr egy rendező is a forgatáson, mert bármit meg is tehet. Ő választja ki a szereplőket, asszisztenseivel mozgattatja a statisztákat, akiket nem is vesznek mindig emberszámba. Emlékszem egy 12 évvel korábbi kétnapos fóti munkámra, ahol a népes statiszta csapatot kiküldték a díszletből, amíg a stábnak felszolgálták a szendvicseket. Ők a büféasztalhoz is bármikor odamehettek, ingyen ihattak-ehettek, míg a statisztákat elkergették onnan.
Statisztaként egy tál főtt ételt kaptunk a déli szünetben, amikor a stáb már jól lakott. Ők tálcán kapták a többfogásos ebédet, késsel-villával ehették meg, nekünk viszont csak kanalat adtak, meg a tányért a markunkba. Ebéd végeztével a stáb süteményt, üdítőt és kávét is vehetett az asztalról, nekünk viszont csak szóda jutott egy ballonban. Sok ételmaradékot dobtak a kukába a művészek tányérjairól, mégis felpúpozták mindegyikükét. Erre jutott pénz a költségvetésükből, a mi kávénkra sajnos nem.
Ma is sokan élnek statisztálásból, de a körülmények azóta sem változtak. A tömegjeleneteknél a napi munkaidő 12 óra, s ehhez hozzájön az egyórás ebédszünet, és a vidéki helyszíneknél az utazási idő is a fővárosi gyülekező helyről. Több száz statiszta esetén a kevés buszra sem fér fel mindenki. Meg kell várni a visszaérkezőt, így a hazajutáshoz órákig is eltarthat kiállni a sort a fóti filmgyár udvarán. Kíváncsian várom, hogy az épülő etyeki filmgyár hoz-e ebben változást? Félek, hogy ezután is megmarad a régi kutyavilág!
