ZETApress

hírportál

Abigél a Varietyben

Szőke Abigél Európa tehetségei között: az Akik maradtak főszereplője is felkerült a Variety magazin tíz figyelemre méltó tehetséges európai filmest bemutató idei listájára. A művészek tiszteletére a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon fogadást rendeznek – tudatta Tamás Dorka.

Az ígéretes tehetségű fiatal magyar színésznő a berlini programon a Nemzeti Filmintézet támogatásával vesz részt. Tóth Barnabás: Akik maradtak című alkotása az NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült az Inforg-M&M Film gyártásában. A magyar alkotást a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listájába válogatták. A Budapest Film forgalmazásában több mint harmincezren látták eddig a hazai mozikban és a film jelenleg is műsoron van.

Szőke Abigél, Tóth Barnabás: Akik maradtak című filmjében nyújtott alakításával vívta ki a tekintélyes amerikai magazin figyelmét. A Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült lélekemelő film a II. világháború utáni Budapesten játszódik, könnyedséggel és melegséggel beszél a szeretet gyógyító erejéről.

Szőke Abigél idén ünnepli 22. születésnapját, a forgatáson 19 éves volt még. Színésznőnek készül, jelenleg a Pesti Magyar Színiakadémia másodéves tanulója. 2017-ben ő alakította Pálfi György: Engedj be! című vámpíros színdarabja főszerepét, de kisebb szerepekben láthattuk már Ujj Mészáros Károly: X – A rendszerből törölve és Sopsits Árpád: A martfűi rém című filmjében. Utóbbi érdekessége, hogy abban ő alakítja Hajduk Károly egyik áldozatát.

A Variety hatodik alkalommal adta ki tízes listáját, amellyel a kontinens tehetséges filmeseire kívánja felhívni a figyelmet. Szőke Abigél mellett Samuel Adewunmi amerikai színész, Fodhla Cronin O’Reilly ír producer, Nora Fingscheidt német forgatókönyvíró-rendezőnő, Leonie Krippendorff német rendező, Visar Morina koszovói rendező, Sudabeh Mortezai osztrák rendezőnő, a brit Rapman (Andrew Onwubolu), Carlo Sironi olasz rendező és Tanel Toom észt rendező szerepel a felsorolásban.

A művészek tiszteletére februárban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon fogadást rendeznek – adta hírül a Variety -, ahol a tehetséges fiatalok külföldi szakemberek előtt lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Szőke Abigél a berlini programon a Nemzeti Filmintézet támogatásával vesz részt.

Szóljon hozzá!