ZETApress

hírportál

Megalakult a MADOKE

Januárjában megalakult a hazai dokumentumfilmeseket összefogó szervezet, a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete – tudatta Parádi Orsolya, sajtófőnök.

A MADOKE célja egy olyan dokumentumfilmes szakmai és érdek-képviseleti fórum életre hívása, amely hatékonyan és egységesen képviseli a hazai dokumentumfilm-készítés minden szereplőjének érdekeit, párbeszédet kezdeményezve az alkotók, a nézők és döntéshozók között. A szakmai kapcsolatok és együttműködés megteremtése mellett céljuk továbbá népszerűsíteni a magyar dokumentumfilmet a hazai és nemzetközi közönség körében.

A MADOKE elnöke: Józsa László producer (Ultra, Gettó Balboa), elnökhelyettese: Tuza-Ritter Bernadett rendező (Egy nő fogságban). Az elnökség tagjai: Dér Asia rendező (Visszahúz a múlt – Ember Judit portréja), Oláh Kata rendező, producer (A Bármicvó fiúk, Mignon) és Zurbó Dorottya rendező (Könnyű leckék, A monostor gyermekei).

Az egyesület olyan elismert alkotókat és egyben filmpedagógusokat tudhat soraiban, mint a Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező Almási Tamás (Sejtjeink, Puskás Hungary), a játékfilmet és dokumentumfilmet egyaránt jegyző Ferenczi Gábor (Overdose) és Pálos György (Let the Dragon Out), a rendező-producer Buglya Sándor (Balázs Béla-díjas filmrendező), a rendező és fesztiváligazgató Sós Ágnes (Szerelempatak, BIDF), valamint az On the Spot című dokumentumfilm-sorozattal közismertté vált Cseke Eszter és S. Takács András, nem beszélve a dokumentumfilm-készítést Almási Tamás és Kékesi Attila szárnyai alatt elsajátító fiatal rendező-generáció képviselőiről.

A tagok között nemcsak rendezők, hanem valamennyi, dokumentumfilmmel foglalkozó szakma képviselői megtalálhatók: producerek, operatőrök, vágók, hangmérnökök, fesztiválszervezők és filmforgalmazók. A MADOKE célkitűzéseit az alábbi manifesztum foglalja össze:

Motiváció

A magyar dokumentumfilm jelentős, nagy múltra visszatekintő filmtörténeti hagyományokkal rendelkezik hazánkban, és az utóbbi években sikerült bekapcsolódnia a nemzetközi véráramba is. Sok alkotó jelent meg friss és új hangvételű filmekkel, melyek az elmúlt pár évben több mint 60 országban, közel 500 filmfesztiválon vettek részt és száznál is több díjat hoztak el.

A komoly sikereket elért hazai alkotások közül néhány kiemelkedő példa: Az Egy nő fogságban (2017) első magyar filmként bejutott a rangos Sundance Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjába és Európai Filmdíjra jelölték; A létezés eufóriája (2018) a Kritikusok Hete fődíját hozta el a Locarnoi Filmfesztiválról, a Drifter (2014) a dokumentumfilmek Cannes-jának számító IDFA-n (Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál) az elsőfilmes szekció versenyprogramját nyerte meg.

Ez a sikerhullám bátorított minket arra, hogy összefogjuk egy szervezetben a gyakran kis stábokban és nehéz körülmények között dolgozó alkotókat, ezzel is erősítve egymást és a magyar dokumentumfilmes kultúrát.

A dokumentumfilm-készítők többsége szenvedélyének tekinti a dokumentumfilm készítést, de az elkészült filmek minősége és nemzetközi sikere nagyon sokban függ a gyártási körülményektől és a forgalmazási lehetőségektől. Ezért érezzük szükségét a szakmai párbeszédnek, hogy a magyar dokumentumfilm további sikereket érhessen el és több nézőhöz juthasson el itthon és külföldön egyaránt.

A MADOKE szerepe és célkitűzései

Az Egyesület célja egy olyan dokumentumfilmes szakmai és érdek-képviseleti fórum életre hívása, amely hatékonyan és egységesen képviseli a hazai dokumentumfilm-készítés minden szereplőjének érdekeit, párbeszédet kezdeményezve az alkotók, a nézők és a döntéshozók között. A MADOKE szerepét tekintve elsődlegesen szakmai és érdekvédelmi fórum, amely tagjai, a dokumentumfilmmel foglalkozó szakemberek képviseletét látja el. A tagoknak lehetőséget kínálva a közvetlen szakmai kapcsolatok építésére és az egyesület hosszú távú céljainak, döntéseinek alakítására. Az egyesület a tagok aktív részvétele eredményeképpen idővel akár a jogszabályok vagy a jogalkalmazási gyakorlat megváltoztatására is képes lobbi- szervezetté válhat.

A MADOKE tagja lehet bárki, aki dokumentumfilmekkel foglalkozik: producer, rendező, dramaturg, operatőr, hangmérnök, vágó, forgalmazó, filmkritikus és filmesztéta, fesztiválszervező, és megfelel az egyesület által meghatározott szakmai feltételeknek.

A MADOKE célja – szervezeti feladatai ellátása mellett – egyrészt a szakmán belüli közvetlen kooperáció megteremtése, szakmai párbeszéd kezdeményezése, ahol a szereplők alkotótársként, egyenrangú partnerként tekintenek egymásra, így erősítve az együttműködést a hazai dokumentumfilm-készítésben.

A MADOKE továbbá feladatának tekinti szakmai tevékenységek szervezését. Kutatómunkát kezdeményez a magyar dokumentumfilm fesztivál és bemutatási sikereinek, valamint nézőszámainak dokumentálására és promótálására. Feltérképezi Nyugat- és Kelet-Közép-Európa dokumentumfilm támogatási és gyártási modelljeit, inspirálva ezzel a hazai dokumentumfilmes közeget és a nemzetközi koprodukciókat. Hosszú távú célja szakmai fórumok, előadások és kerekasztal-beszélgetések rendszeres szervezése az alkotók és a műfaj iránt érdeklődők számára, ezzel is emelve a műfaj magyarországi színvonalát és nemzetközi megítélését. Az egyesület kiemelt célja a magyar dokumentumfilm műfajának népszerűsítése a hazai és nemzetközi közönség körében.

Szóljon hozzá!