ZETApress

hírportál

Kiosztották a 17. Anilogue díjait

A 17. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon az egész-estés animációk versenyét a Kabul fecskéi című alkotás nyerte. A tegnap este az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett zárógálán a film egyik rendezőnője, Eléa Gobbé-Mévellec személyesen vette át a díjat. A herceg utazása című film a zsűri külön elismerését kapta.

A rövidfilmek versenyében a cseh Daria Kashcheeva: Lány című filmjének ítélte a zsűri Best of Anilogue Díjat. Idén először 20, kifejezetten gyerekeknek készült animáció is versenyzett. A gyerekfilmek – és a diákzsűri díjának – győztese is Martin Smatana: A papírsárkány című animációja. Mindkét rövidfilmes díj 1000 eurós pénzjutalommal jár. A közönségdíjat az egész-estés filmek közül a Bu?uel a teknősök labirintusában című munka kapta, a rövidfilmek közül a Bordák ketrecében, a gyerekfilmek közül pedig a Hajótöröttek. Vasárnap 17 órakor megtekinthetőek a nyertes kisfilmek az Urániában és 21 óráig több helyszínen számos vetítés várja még a rajzfilmek iránt érdeklődő közönséget.

Zabou Breitman és Eléa Gobbé-Mévellec a Kabul fecskéi című alkotása nyerte az idei Anilogue-on az egész-estés animációk versenyét. A bolgár Petya Zlateva, az olasz Andrea Martignoni és Jurik Kristóf alkotta zsűri kiemelte, hogy a gyönyörű akvarell technika és a megrendítő történet mindvégig lebilincselte a közönség figyelmét. A korábban magyarul is megjelent regény filmváltozata megindító szerelmi történet az afganisztáni tálib uralom idején. A francia Jean-François Laguionie új munkája: A herceg utazása a zsűri külön elismerését kapta, mert ez a csodálatos tündérmese arra hívja a nézőt, hogy végig utazzon a múltján, a jelenén és a lehetséges jövőjén. Mesterien kivitelezett, különleges alkotás. Idén 5 egész-estés animáció volt versenyben: a nyertes alkotás és a külön elismerésben részesült film mellett a Bu?uel a teknősök labirintusában című spanyol doku, Hiroyasu Ishida: A pingvinek titkos élete című sci-fije és Masaaki Yuasa: Hullámok hátán című misztikus animéje.

A rövidfilmes szekcióban 16 ország 24 alkotása versenyzett. Az olasz Paola Bristotból, az észt Janno P?ldmából és Gelley Bálintból álló zsűri döntötte el, hogy a fődíjat a cseh Daria Kashcheeva kapta Lány (Daughter) című filmjéért. A zsűri kiemelte a kivételes film nyelvet: a közeli beállítások és a kézi-kameraszerű operatőri munka költői használatát és a megható történetet: a bensőséges szituáció mögött egy mély, gazdag és rejtélyes emberi tapasztalat van, amihez mind át tudunk érezni.

Idén először 20, kifejezetten gyerekeknek készült animáció is versenyzett. A háromtagú zsűri és a diákzsűri döntése értelmében is Martin Smatana: A papírsárkány (The Kite) című animációja bizonyult a legjobbnak, mert a zsűri értékelte annak komplexitását, érzelmi gazdagságát, a technikai megoldásokat, és a felhasznált anyagok magas színvonalát, amik szépen illeszkedtek a mű tartalmához. A diákzsűri aláhúzta, hogy a film egy tabu témát, szeretteink elvesztésének feldolgozását átérezhetően adja át a közönség felé. Kiss Ágnes zsűritag külön elismerésben részesítette Glaser Kati: Városi legendák sorozatának az emberi testtel foglalkozó új epizódját, az észt Kaspar Jancis a görög Fokion Xenos: Hőhullám (Heat Wave) című filmet méltatta, míg az olasz Roberto Paganelli pedig a cseh Zuzana Cupova: Felhős mese (Cloudy) című alkotást emelte ki a mezőnyből.

A közönségdíjat az egész-estés filmek közül a spanyol Salvador Simó Bunuel a teknősök labirintusában című munkája kapta, a rövidfilmek közül Bruno Tondeur a Bordák ketrecében (Under The Rib Cage), a gyerekfilmek közül pedig a Szeiler Péter és Fritz Zoltán: Hajótöröttek – fogjunk halat című ismeretterjesztő animációs sorozatának új epizódja nyerte. Az ötnapos fesztiválon 13 egész-estés filmet és 300 új rövid animációt láthatott a közönség. Ma 17 órakor megtekinthetőek a nyertes kisfilmek az Urániában és 21 óráig több helyszínen számos vetítés várja még a rajzfilmek iránt érdeklődő közönséget.

Szóljon hozzá!