ZETApress

hírportál

Amikor félsz saját gyerekedtől

Megrázó erejű film hamarosan a mozikban ? a forgalmazó érintettek történeteit várja. Novemberben érkezik a hazai mozikba Nora Fingscheidt: Kontroll nélkül című megrázó erejű filmje, melynek kapcsán a forgalmazó társadalmi diskurzust kezdeményez egy tabunak számító témáról, a gyermekkori agresszióról.

Olyan neves szakértők bevonásával diskurálnak, mint dr. Herczog Mária, dr. Nagy Péter, Uray Gergely, Varga Aida, Könyves Kriszta és dr. Máté Gábor. A Mozinet igaz történetek mentén szeretné körüljárni a problémát, amihez érintettek történeteit várják ? szülőktől, rokonoktól, ismerősöktől. Olyanoktól, akik úgy érzik, saját gyermekük dühkitörései túlmennek az elviselhetőség határán.

A gyerekkori agressziót különböző ingerek komplex együtt-hatása válthatja ki, de megjelenése mindenkor ijesztő a környezetnek, rettenetes következményekkel jár a gyerek számára és nehéz feladat elé állítja a szakembereket is. Nora Fingscheidt megrázó erejű filmjében, a Kontroll nélkül című alkotásban a 9 éves Benni szeretetéhes, rettenetesen nehezen kezelhető kislány ? az állami szervek tanácstalanul egymás között adogatják, szélsőséges agressziójával ugyanis folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát. Pedig ő csak egyetlen dolgot szeretne: visszakapni az édesanyját, aki lemondott róla. A film Benni szemén keresztül azoknak a gyerekeknek a történetét meséli el, akikre minden igyekezet ellenére az ellátórendszer nincsen felkészülve, és azokét a szülőkét, akik nem tudnak megbirkózni az agresszió kihívásaival.

A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is díjazott film Németország hivatalos Oscar-nevezése. A Kontroll nélkül hazánkban a Szemrevaló Filmfesztivál nyitófilmje lesz, részt vesz a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, premier előtt megtekinthető a Mozinet Filmnapokon és a Feldmár Intézet vetítéssorozatának részeként, majd az országos mozipremier november 7-én lesz.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=PJoRG6MBmM4[/youtube]

A Mozinet igaz történetek mentén, szakértők bevonásával szeretné körüljárni a témát, amihez érintettek történeteit várják – szülőktől, rokonoktól, ismerősöktől. Olyanoktól, akik úgy érzik, saját gyerekük dühkitörései túlmennek az elviselhetőség határán, esetleg ők maguk voltak egykor érintettek a témában, vagy tágabb környezetükben elszenvedői más gyerek agresszivitásának. A történeteket november 15-ig az emailcímükön várják.

A film kapcsán olyan szakemberek szólalnak majd meg, mint dr. Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember, dr. Nagy Péter, a Vadaskert Alapítvány kórház-igazgatója, dr. Máté Gábor orvos, aki könyveiben visszatérően foglalkozik a gyermekkor hatása az ember testi-lelki egészségének alakulására neurológiai és pszichológiai mechanizmusokon keresztül, Uray Gergely, a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ Szakértője, Varga Aida és Könyves Kriszta, a Hintalovon Alapítvány Yelon programjának szakértői ? tudatta Tamás Dorka.

Szóljon hozzá!