Hasutasok a Merlin Színházban
Az RTL Klub két napon belül már másodszor hívta meg egy állófogadásra a sajtó képviselőit. A hétfői múzeumi helyszín után most egy színház következett. A Márta István vezette Új Színházban néztünk meg részleteket Szőke András legújabb filmjéből, a Hasutasokból. Díszbemutatója szerdán lesz az Uránia moziban.
Már a filmszemlén láttam a remek alkotást, ajánlom hát mindenkinek. A képernyőn még nem fog feltűnni egy darabig, az RTL Klub nem is a műsorterve részeként tájékoztatta róla a sajtót. Támogatóként vettek részt benne Sándor Pál producer kérésére, míg a másik szponzor a Magyar Filmalapítvány volt, a további húsz százalékot meg adókedvezményként vehették igénybe az alkotók.
A producer és a rendező-színész mellett Badár Sándor, Bordán Irén és Farkasházi Réka képviselte a szereplőgárdát, míg a gyermekszínész csak késve érkezett. Mint elmondta, felvételi vizsgára készül. Mint életkorából és a vizsga időpontjából kikövetkeztethettem, ez még csak egy középiskola lehet.
Lesznek persze filmek a képernyőn is. Láthatjuk a Csúcsformában című film mindkét részét Chris Tuckerrel és Jackie Channel. Az Állj, vagy jövök!-ben Martin Lawrence nyomoz. Igazságosztó bűnözők lépnek színre Ocean?s Twelve ? Eggyel nő a tét című sikerdarabban. A továbbiakat a műsorújságokban megtalálhatjuk.