A sas és a sárkány az Urániában
A Nyugati Han-dinasztia (i. e. 202 ? i. sz. 8) Yuandi császárának idején (i. e. 74 ? i. e. 33) Huo An, a nyugati határnál a helyi kis királyságok ellenőrzésével foglalkozó kormányzó árulás következtében rabszolga lesz, arcát megbélyegzik és a Yanmenguan bástyához küldik a kínai nagy falat építeni.
Éppen ekkor Lucius római tábornok a bátyja üldözése elől menekülő fiatal római herceg védelmében a Yanmenguan bástyához érkezik. A két hős a Góbiban találkozik, először harcolnak, de végül barátok lesznek ? láttuk délután A sas és a sárkány című kínai filmben eredeti nyelven, magyar felirattal. Rendező: Daniel Lee Yan-Kong, főszereplők: Jackie Chan, John Cusack, Adrien Brody, Choi Siwon.
Egy napon Huo An a vele történt igazságtalanság tisztázása közben véletlenül meglátja, hogy milyen titok van Yin Po jó barátja és Tiberius idősebb római herceg között. Ugyanakkor hadseregével megérkezik Tiberius, hogy megölje a fiatal herceget. A fiatal herceg és a nyugati királyságok biztonsága érdekében Huo An és Lucius együtt harcolnak Tiberius ellen a Góbiban.
A tegnap délután megnyitott kínai filmnapokon ma A kínai filmipar fejlődése című előadást is meghallgathattuk az I. emeleti kávézóban, a nagyteremben pedig holnap újabb kínai filmet láthatunk.