ZETApress

hírportál

Színpadtechnika Újbudán

Nagyszabású színpad-technikai kiállítás nyílt délelőtt a Tüskecsarnokban: a Magyar Színház-technikai Szövetség Sceni-Tech 2019 elnevezésű rendezvényén ma és holnap 26 színpad-gépészeti, színpad-világítási, hangtechnikai és vizuál-technikai szakcég mutatja be a színházakban folyó művészi és műszaki munkát segítő legújabb termékeit Újbudán.

Az idén 15 éves szövetség kétnapos rendezvénye a Kelet-közép-európai Régió legnagyobb szakmai seregszemléje, amelyre Ausztriából, Szlovákiából, Németországból, Olaszországból és Romániából is érkeznek szakértők, hogy megosszák tudásukat a magyar szakemberekkel ? tudtuk meg a megnyitón, majd az ezt követő sajtóbejáráson néhány eszközt kipróbálhattunk.

Fülöp Péter, az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárságának fő-tanácsadója, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója elmondta, hogy a tárca hamarosan olyan pályázatot ír ki a hazai teátrumok számára, amelynek segítségével kifejezetten hang-, fény- és színpad-technikai támogatásra lehet pályázni.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója arról beszélt, hogy a színpad-technikusok, hangosítók, világosítók és a rendelkezésükre álló technikai eszközök ugyanúgy részesei egy sikeres előadásnak, munkájuk látványos eredménye sokat tesz hozzá a nézőkre gyakorolt hatáshoz.

Lakatos Gergely, a Magyar Színház-technikai Szövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a színházakban dolgozók, valamint a színrevitel során alkalmazott eszközök fejlesztőinek, gyártóinak, forgalmazóinak személyes találkozása, a párbeszéd lehetőségének megteremtése.

A kiállítással egy időben a színházi műszaki vezetők éves találkozója és egy technikai újdonságokat bemutató konferencia is zajlik majd, amelyen a megvalósult beruházásokkal összefüggő tapasztalatcserére és tudásmegosztásra helyezik a hangsúlyt az előadók. A konferencia témája, hogy hogyan állíthatók hatékonyan a legújabb audiovizuális fejlesztések, a színpadon alkalmazható új hang-, fény- és gépészeti technológiák a művészi alkotómunka szolgálatába.

A Sceni-Tech 2019-ben kiállító szakcégek: Animative Kft, ArizonaMPS Kft, AUDMAX Kft, AVL Trade Kft, Basys Kft, Beckhoff Automation Kft, Beklaar Kft, Bluesound Kft, Broadcast Solutions Hungary Kft, Chromasound Kft, Elimex Kft, EURHYTHMICS Kft, Fullrange Kft, GÉPBÉR SZÍNPAD Kft, Interton Group, Lisys Project Kft, LOGEN Kft, Luminis Kft, Microsound Kft, Net21 Kft, Pelyhe Kft, Roland East Europe Kft, Studiotech Kft, Színpad Automatika Kft, Színpad- és Emelőgép-technika Kft, Zaj Rendszerház Kft.

Szóljon hozzá!