ZETApress

hírportál

Autós-show a Hungexpon

ATF 2019Hétvégén betekinthetünk az autóipar jövőjébe Közép-Európa egyik leglátványosabb autós kiállításán. Közép-Európa leglátványosabb autóipari eseményét rendezik meg a Hungexpon május első hétvégéjén – tudatta Langó Károly.

A kétnapos AutoTech Future Expo&Show-n mind a magyar gazdaság második legjelentősebb ágazatává kinövő alkatrészgyártó szektor szakemberei, mind az autók rajongói megtalálhatják a számításaikat.

A tavaly először megrendezett AutoTech Future több mint 11 ezer érdeklődőt vonzott. Idén, nagyobb szerepet szánva az innovációnak, ha lehet, még több érdeklődőre számítanak a szervezők és az autóipar jövőjét meghatározó több mint száz kiállító. Ezek többek között az alkatrész-, szerszám- és garázsipari berendezésgyártás vagy éppen az autódiagnosztikai területekről mutatják be a legújabb fejlesztési irányokat, prototípusokat és rendhagyó megoldásaikat.

A kiállításon a hazai alkatrészgyártó szektor számos jeles képviselője is felvonul. Ezen ágazat szereplői, az elmúlt évek jelentős növekedésének is köszönhetően, mára több mint nyolcezer milliárd forintos értéket állítanak elő évente a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A kifejezetten a járműipari szakembereknek szóló pénteki szakmai napon a látogatók a 13 országból érkező kiállítók standjai mellett szakmai előadásokra is ellátogathatnak.

A nagyközönséget a rendezvény második napjára, szombatra várják a szervezők, ahol, amellett, hogy az autóipar nagyjaival találkozhatnak, lenyűgöző autós programokon és lélegzetelállító show-műsorokon vehetnek részt. Az AutoTech Future Expo&Show szakmai nívójáról a szervező Bárdi Autó Zrt. gondoskodik, amely fontosnak tartja azt, hogy a hazai autós közösségeket – beleértve a szervizek munkatársait, és az otthon hobbiból szerelő autósokat is – összekovácsolja és minél több hasznos információval lássa el.

Feladatunknak éreztük egy a szakmát összehozó rendezvény megszervezését, ebből a célból jött létre a 2018-as AutoTech Future. Egy olyan autóipari eseményt szerettünk volna megvalósítani, ahol a szakmabeliek tapasztalatot cserélhetnek, az autószerelmesek pedig bátran kérdezhetnek tőlük, vagy egymástól. Ha összegeznem kellene, akkor azt mondanám, hogy egy közös tudásmegosztás a mozgatórugója az ATF-nek. Minden korábbi várakozásunkat felülmúlta a tavalyi rendezvény iránt tanúsított érdeklődés, így nem volt kérdés a folytatás – mondta el Bárdi Viktor a cég társalapítója és kereskedelmi igazgatója.

A szakmázásban megfáradt vendégeket és egész családjukat egész napos, szórakoztató programsorozat várja: a házigazdák, Kovács Áron és Szujó Zoltán egész nap kivételesen látványos autós bemutatókra, koncertekre és nyereményjátékokra csábítják a látogatókat. A Hungexpo területén felhúzott kültéri pályán kaszkadőrök és versenyzők vesznek részt egy napi három alkalommal futó lenyűgöző show-ban, ahol quadokkal, motorokkal, big footokkal kápráztatják el a nézőket. A beltéri nagyszínpadon Charlie, Ganxta Zolee, Oláh Ibolya, Radics Gigi és Tóth Vera is színpadra lép egy exkluzív, csak az AutoTech Future Expo&Show-n látható garázsrock koncerttel.

A május 3-4-én péntek-szombaton a Hungexpo területén szervezett AutoTech Future Expo&Show szombati napjára jegyek még kaphatók. A 10 és 19 óra között látogatható rendezvénnyel kapcsolatban a rendezvény weboldalán minden fontos információ megtalálható.

A Bárdi Autóról

Bárdi – ez a név több mint száz éve egyet jelent Magyarországon az autóalkatrész kereskedelemmel. A Bárdi-testvérek által irányított, 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás 1997-ben alakult meg újra részvénytársasági formában, pontosan 90 évvel az első Bárdi Autó Rt. bejegyzését követően. A Bárdi Autó Zrt. egy márkanév alatt az egész kelet-európai régióban fellelhető egyik legszélesebb autóalkatrész választékot kínálja: palettáján közel 700 beszállító található, több mint tízmillió készleten tartott alkatrésszel. Így lényegében egy forrásból elérhető a vásárlók számára a magyar utakon futó európai és ázsiai autómárkák csaknem valamennyi alkatrésze.

A cég jelenleg több mint 3000 főt foglalkoztat, összesen 135 saját tulajdonú üzletet működtet Magyarországon, Romániában és Szlovákiában. Ingatlanjaink tárolókapacitása több mint 81 ezer m2, 1400 kiszállító gépkocsiból álló flottánk évente 70 millió kilométert is megtesz. Viszonteladókat és magánvásárlókat egyaránt kiszolgálunk. A személyautó-alkatrész kínálat mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektet a tehergépjármű, autóbusz, kamion, munkagép és motorkerékpár alkatrész termékcsoportok fejlesztésére is, 2016-ban pedig elindította garázsipari üzletágát is. ISO 9001:2015 minősítéssel rendelkezik, valamennyi általuk forgalmazott árucikkre legalább 1 éves Bárdi Autó minőségi termék garanciát adnak.

Szóljon hozzá!