ZETApress

hírportál

TÉR /// ERŐ a Műcsarnokban

Tér - Erő a MűcsarnokbanTÉR /// ERŐ címmel a II. Építészeti Nemzeti Szalon nyílik ma 17 órakor a Műcsarnokban ? tudtuk meg délelőtt, amikor Szegő György művészeti igazgató, a kiállítás főkurátora és kurátor társai tartottak rövid tárlatvezetést. A szalon augusztus 25-én vasárnapig látogatható.

Az elmúlt öt évben a Műcsarnokban komoly szakmai- és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató Szalonok. 2019-ben újra Építészeti Szalon következik, amelyen a kimagasló hazai építészeti eredmények bemutatása mellett különös hangsúlyt kap az építészeti térben és annak létrehozásában egyre fontosabbá váló közösségi erő, az együttes aktivitás.

A II. Építészeti Szalonon önálló tematikus egységként jelenik meg a közösségépítés és az építészetben megfogalmazott szolidaritás. Külön blokkban mutatjuk be a mára legendává lett Miskolci Építészeti Műhely (1977?1990) tervezőinek munkásságát, a csoport létrejöttétől egészen a jelenkorig. A Műcsarnok apszisában berendezett szekció a XX. századi magyar építészet történetének egyik legjelentősebb innovatív alkotója, a 60 éve elhunyt Medgyaszay István (1877?1959) előtt tiszteleg.

A következő nemzedékek életére, annak építészeti terére koncentrál A jövő körvonalai címet viselő egység. A Szalon egyik oldaltermében egymást követi a Hello Wood interaktív installációja, amely az építészeti gondolkodásban való részvételre ösztönzi a látogatókat, és a Fényarchitektúra címet viselő kiállításrész, amely az anyagtalan fény segítségével teremti meg a térélményt.

Szóljon hozzá!