ZETApress

hírportál

Fehér vadon a Batthyány utcában

Kércz Tibor természetfotós: Fehér vadon című fotókiállítása nyílt meg tegnap 18 órakor a Várnegyed Galériában. Megnyitotta: Heltai Csaba, a National Geographic magazin művészeti vezetője és Zsila Sándor fotóművész. Közreműködött: Szalay Ági fuvolás, Nagy Tamás gitáros és Incze Ildikó színművésznő.

A tárlaton 38 festői színes és fekete-fehér felvételt láthat a közönség; a képek az Arktisztól a Spitzbegákon és Japánon keresztül az Antarktiszig ívelik át a Föld vadonvilágát. Kércz Tibor képi látásmódjára erősen hatott, hogy egyetemista évei alatt festészettel is foglalkozott. A látszat azonban csal, végzettsége szerint vegyészmérnök, sőt számos nemzetközi fotós elismerése és sikere ellenére ma sem hagyott föl eredeti szakmájával. Úgy véli, ezzel a döntéssel megtartotta a szabadságát, nem kell megrendelésre fotóznia, nincsenek kényszerek és a képkészítéssel szemben megfogalmazott elvárások.

? 2013-ban végeztem el egy kezdő, majd azt követően a haladó természetfotó-tanfolyamot. Azóta több külföldi, illetve itthoni workshopon vettem részt. Lassan szenvedélyemmé vált egy régi álmom, a természetfotózás. Nagy kedvvel fényképezek makró témát, növényeket, tájakat, állatokat. Sok új fotóbolond barátom lett, akikkel kezdem felfedezni hazánk és a nagyvilág természeti értékeit, szépségeit, különlegességeit. További fejlődésemhez fontos és szükséges számomra a visszajelzés, az objektív szakmai vélemény, éppen ezért pályázatokon is megmérettetem fényképeimet ? mondta el az alkotó.

A télbúcsúztató tárlat alkotója büszke, hogy fotóit Budapest egyik legszebb részén, a hangulatos Batthyány utcai galériában állíthatja ki. Életében először mutatkozhat be olyan térben, ahol képeit megfelelő megvilágításban élvezhetik az érdeklődők. Az április 06-án szombatig ingyenesen látogatható kiállításában a Yellowstone Nemzeti Parkot bemutató vetítéses előadása április 04-én csütörtökön 16 órakor kezdődik.

Szóljon hozzá!