ZETApress

hírportál

Mangalica a Vajdahunyadvárban

A PICK Szeged Zrt. az ország egyik legrégibb és legpatinásabb cégeként tavaly ünnepelte 140 éves születésnapját. Szívügye, hogy olyan magyar nemzeti élelmiszereket gyártson, amelyek egyszerre testesítik meg a magyar tradíciókat és íz-világot, valamint a legmodernebb elvárásokat és technológiát.

Ebből a megfontolásból döntött úgy 2005-ben, hogy feleleveníti a hagyományokat és a PICK Téliszalámi által méltán megalapozott hírnevet egy újabb hungarikum bevezetésével tovább növeli. Az egykor világhíres, egyetlen tisztavérű magyar sertésünk, a mangalica a PICK Szeged Zrt. Mangalica termékcsaládja révén ismét elnyerte méltó helyét a magyar és európai gasztronómiában.

Mangalica és a hagyományok

A legrégebbi időkben (az 1869-es gyáralapítás óta), amikor a gyáralapító Pick Márk a termény- és paprikakereskedés mellett elkezdte az olasz módra készített szalámi gyártását Szegeden, még kizárólag az érett mangalica sertések húsát használta. A szalámi-mester ezután szögediesítette a kezdetben olasz módra készített szalámit, amely azután 1935-ben világhíressé vált. 1945 után azonban éppen az alacsony egyedszám, csökkenő állatállomány miatt a mangalica alapanyag egyre ritkábban került a szalámiba, amit ekkor már a népszerűsége miatt jóval nagyobb mennyiségben állítottak elő, mint amennyi mangalica alapanyag a rendelkezésre állt.

A rendelkezésre álló mangalica alapanyag még napjainkban is korlátozott; a PICK Szeged Zrt-nél jelenleg évi közel 370 ezer sertést vágunk, ebből kb. 13 ezer mangalicát. Éppen ezért a mangalicából készült húskészítmények csak korlátozott mennyiségben kaphatóak és ma is igazi kuriózumnak számítanak; éves értékesítésünk 300 tonna.

Az egyre szélesebb igényes fogyasztói rétegnek köszönhetően e prémium kategóriás termékcsalád iránt itthon egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik, miközben külföldön is egyre népszerűbbé és ismertebbé válik a mangalicahús és a PICK mangalica-készítmények.

Exportálunk többek között Ausztriába, Svájcba, Hollandiába, Németországba, Spanyolországba és Angliába is, valamint a 2008-2009-es év folyamán kezdtük el a tudatos piacépítést a távol-keleten is; ennek érdekében 2008. májusban a PICK képviseleti irodát nyitott Tokióban. Japánban a mangalica igen kedvező fogadtatásra talált, nagy lehetőségek rejlenek még benne.

A PICK termékek immár nemcsak a japán főváros legpatinásabb áruházaiban, a Ginza- és a Sindzsuku-negyedben találhatóak meg, hanem kaphatóak Tokió exkluzív, a híres francia éttermi és útikalauz, a Michelin által csillaggal díjazott éttermeiben is. A PICK szalámi és a mangalica rendszeres szereplőivé váltak az étkezéskultúrával foglalkozó japán magazinoknak és tévéműsoroknak.

A PICK Mangalica termékcsalád népszerűsége folytán Társaságunk folyamatosan bővíti Mangalica termékei körét; a szalámi, a hagyományos páros kolbász, füstölt májas, szalonna és zsír mellett ma már Mangalica vastagkolbász, párizsi és virsli is színesíti a választékot. A PICK Mangalica termékeket szakmailag is elismerik, a Mangalica csemege szalámi és páros kolbász Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetett termékek.

A PICK Szeged Zrt. Mangalica termékei révén igyekszik hozzájárulni, hogy a mangalica, ismét elnyerje megérdemelt helyét a gasztronómiában. Ebből a megfontolásból állt Társaságunk a ? Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének kezdeményezésére 2008-ban indított ? Mangalica Fesztivál ügye mellé, melyet a mangalica minél szélesebb körben való megismertetésére hagyományteremtő, kulturális és gasztronómiai programként szervez az Egyesület.

A PICK Szeged Zrt. 2010-ben immár harmadik alkalommal támogatója és kiállítója a február 5-7-i, vajdahunyad-várbeli Mangalica Fesztiválnak. A rendezvény és cégünk küldetése, hogy széles tömegekkel ismertesse meg a mangalicából készült termékek egészségre gyakorolt pozitív hatását, mellyel a korszerű étkezésre és nem utolsó sorban a hagyományos magyar termékek megkedveltetésére ösztönözni a kilátogatókat. A kiállítás során lehetőség lesz közelebbről megismerkedni és akár meg is vásárolni a PICK Mangalica termékeket ? tudtuk meg Sajtóosztályuktól.

Szóljon hozzá!