Konstantina látomásai
Látomások feketében, aranyban címmel Kákonyi Konstantina (1908?1998) művészeti világa látható február 26-án keddig a Horánszky utcai Párbeszéd Háza I. emeleti Dísztermében. A kiállítás az esztergomi Keresztény Múzeum gondozásában lévő alkotásokat tárja a látogatók elé.
A tegnap esti megnyitó házigazdája: P. Sajgó Szabolcs SJ igazgató volt. A kiállítást megnyitotta: Cserháti Ferenc püspök, szakmailag bemutatta: prof. Prokopp Mária. Tóth Viola orgonaművész Bach: A-moll prelúdiumát adta elő a kóruson.
Ki is volt Kákonyi Konstantina? Kalocsai nővér és festőművész. Kevéssé ismert Magyarországon, 1994-ben közel öt évtized után tért haza Amerikából. A Minnesota állambeli (USA) Duluth városába látogató J. F. Kennedy amerikai elnöknek röviddel az 1963. november 22-ei dallasi meggyilkolása előtt tőle rendeltek ajándékot: öt üvegzománc-mozaiktáblán a vidék életét, kincseit.
Konstantina nővér művészi hitvallása
A modern művészek alkotásaiból a legtöbb esetben hiányzik a fölvilágosító, informáló lényeg, a mondanivaló, az, ami kívül esik a művész által megjelenített valóságon. A művészi alkotáshoz elmélyedés, kontempláció szükséges a technikai fölkészültség mellett. szerintem ez utóbbi másodlagos fontosságú. törekvésem az alkotás terén az, hogy éreztessem, föltárjam a rejtett jelentését a látható világnak. Gerard Manley Hopkins késői viktorian angol költő használta először a kifejezést: belső kép (inscape), ami az egyénileg jellegzetes belső fölépítését, lényegét jeleníti meg a látható világnak és egyben föltárja egységét. harmóniáját minden alkotásnak, teremtésnek.
Ezt a belső képet kíséreltem meg kivetíteni, megjeleníteni képeimen. A látható világ átszűrődik, újraalkotódik a művész egyéniségén, meglátásain keresztül. tehát nem volt célom másolni az érzékelhető valóságot, sem pedig nem ábrázoltam a látható világot annyira sajátosan egyéni módon, hogy az újjáalkotott valóság elveszítse minden kapcsolatát az univerzálissal. ilyenképpen a látható világ nincsen kizárva, csak átformálódik az alkotás folyamán, mivel egy eszme, tartalom kapcsolódik hozzá. ez a titokzatos alkotási folyamat az, ami átalakít, újjáalkot, jelentést és szépséget kölcsönöz a közönségesnek, a mindennapinak.