Sárga Nap a Trafóban
Julia Crabtree & William Evans, Elena Damiani, Rowena Harris, Adrien Missika, Ana Vaz: Sokan úgy hiszik, régen sárga volt a Nap című kiállítása nyílt meg tegnap este a Trafó Galériában. A 2019. január 27-én vasárnapig látogatható tárlat kurátora: Soós Borbála, aki három kiállító képzőművésszel együtt mutatta be a Liliom utcai kiállítást.
Egy gyönyörű táj látványa néha szinte fájni tud. Talán attól tartunk, hogy ez az utolsó alkalom, hogy láthatjuk, ezért túl erősen próbáljuk megragadni; vagy talán sejtjük, hogy igazából már nem is valóságos. A kiállítás egy fiktív tájba vezet minket; egy idegen, mégis ismerős, feltehetőleg jövőbeli helyre, ami nyilvánvalóan emberi interakció és hibrid történelmek által előre meghatározott komplex erők eredményeként jött létre.
Egy territórium felfogható úgy is, mint az emberi együttélés, Föld-rendszerek és anyagi folyamatok időben és térben kibomló kapcsolatrendszere. A közelmúlt nagymértékű kizsákmányolásait okozó kolonializmus, és az eredeti karakterüktől megfosztott területek különböző érdekek mentén történő újraszervezése szétdarabolta ezeket a kapcsolatokat, illetve az ezekhez kötődő történelmeinket, így azok már egyre nehezebben illeszthetőek újra össze.
Ezek az erők az ipari termelés és a kapitalizmus piaci mechanizmusaival ötvözve olyan intenzitások keringését eredményezték, amelyek egyre csökkentik a lehetséges kimenetelek számát. A folyamatban lévő éghajlatváltozás hatásaival és a mérgező szennyezés közelgő katasztrófájának előérzetével együtt ma már csak múltbeli hibáink fényében gondolkodhatunk a jövőnkről.
Vegyük a rom fogalmát, ez korábban a múlthoz tartozott, mégis egyre inkább a jövőnk részévé válik. Korszakunk olyan utórezgéseket és oszcillációkat hoz mozgásba, amelyek egyfelől régóta fennálló határokat bomlasztanak fel, másfelől új időbeli és térbeli felosztásokat tárnak elénk. Vagy ahogy Rowena Harris fogalmazott egy performansza címében: hogyan haladjunk tovább, ha a jövőt és a múltat már nem találjuk megszokott helyén? A kiállítás támogatói: az NKA és a Káli Kövek.