ZETApress

hírportál

Lebegő végtelen Budavárban

Budavári Lebegő végtelenLebegő végtelen. Žilvinas Kempinas – Csörgő Attila – Erdély Miklós című kiállítás nyílt meg tegnap 17 órakor a Szent György téri Budavári Palotában. Bemutatta: Fehér Dávid, a kiállítás kurátora.

A március 17-én vasárnapig látható tárlatot Peternák Miklós egyetemi tanár, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének vezetője, a C3 kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány igazgatója nyitotta meg a Magyar Nemzeti Galéria C-épület I. emeletén.

A tárlat első része a XIX. századi művészetre fókuszál, a második egység pedig a XX. század második felére és a kortárs tendenciákra. Az egymástól karakteresen eltérő kiállításegységek közötti szakadékot egy sajátos megoldással kísérelik meg áthidalni. A teremsor közepén, egy szürke színnel jelölt átmeneti zónában létrehoztak egy kabinettermet, amely kamarakiállításokat befogadó projektteremként funkcionál. Ez az elképzelés az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjtemény 2009-ben megkezdett kamarakiállítás-sorozatának továbbgondolásaként is értelmezhető. Korábban a Szépművészeti Múzeum egyik kabinetjében állították szembe a gyűjteményből származó alkotásokat vendégművekkel, gyakran a klasszikus és a kortárs művészet, a régi és új közötti összefüggéseket, átjárásokat vizsgálva, illetve reflektáltak művészettörténeti, művészetelméleti, múzeológiai kérdésekre és módszertani problémákra többek között olyan művészeket bemutatva, mint Jovánovics György, Lakner László, Ilona Keserü Ilona és Alan Sonfist.

A tegnap megnyílt új kabinetterem első tematikus kamarakiállításán a Szépművészeti Múzeum egyik új szerzeményét, Žilvinas Kempinas Lemniscate (2007) című installációját mutatják be. Ez az első alkalom, hogy a mű látható az intézmény falai között néhány éve, amikor a szerzeményezést előkészítették, azért döntöttek éppen ezen alkotás mellett Kempinas életművéből, mert izgalmasnak találták a Möbius-motívum hazai konceptuális és posztkonceptuális értelmezései, illetve a Kempinas-i alkalmazása közötti dialógus lehetőségét. A hazai példák közül elsősorban két művész életműve lebegett a szemük előtt: Erdély Miklósé és Csörgő Attiláé.

A kabinetben ennek megfelelően három művészt mutatnak be: a saját gyűjteményükből származó Kempinas-mű mellett olyan köz- és magángyűjteményekből származó alkotások szerepelnek, mint Erdély Miklós: Időzárójel (1976 k.) és Időutazás (1975) című konceptuális művei és Idő-mőbiusz (1975) című szövege, illetve Csörgő Attila: Clock-Work (2015) című alkotása, amelyet Erdély Miklós az önmagába záruló időre vonatkozó gondolatmenetének folytatásaként is értelmezhetünk.

Az egymással asszociatív kapcsolatba hozható művek a Möbius-szalag letisztult formájából és tematikájából kiindulva a tér és az idő viszonyának komplex összefüggéseire, a végtelen mibenlétére, illetve láthatóvá tételének kihívásaira reflektálnak: a tér és az idő linearitását sajátosan kicsavarva egyfajta időhurkot képeznek, mely időhurok a gyűjteményi kiállítás egészében a múlt és jelen közötti térben elhelyezett kabinet pozícióját is sajátosan újraértelmezi. Mindemellett a kiállítás a magyarországi és külföldi művészek alkotásait dialogikus viszonyba hozva a hazai és a nemzetközi jelenségek közötti párbeszéd lehetőségét is vizsgálja.

Szóljon hozzá!