ZETApress

hírportál

Café?! ? Változatok és változások

Február 15-én, csütörtökön este 5 órakor megnyitó lesz a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. A május 10-ig kedd kivételével naponta megtekinthető kiállítást Saly Noémi és Zeke Gyula rendezte. Köszöntőt mond Kiss Imre múzeumigazgató, megnyitja Dr. Somody Imre, a Centrál Kávéház és Étterem tulajdonosa. Közreműködik: Guzsvány Zsuzsi (ének) és Czene Tamás (zongora).

A kiállítás a budapesti kávéházak, kávézók, cafék közelmúltját és jelenét mutatja be Frankl Aliona és Nagy Géza fényképein keresztül. A látogató vethet egy pillantást a fénykorra, a dicső múltra, de a szocializmus korának presszóira is, hogy annál nagyobb öröm legyen rácsodálkozni a túlélőkre és a feltámadókra. Az új-régi helyekre, a párizsi levegőt árasztó trendi cafékra, a kuckókra, a kertekre, a színházakkal, mozikkal, könyvkereskedésekkel karöltve működő vegyesboltokra, sőt az internet-cafékra, pláza-kávézókra és a papírpoharas amerikai kávés-láncokra is.

A kávéház a városi polgár napközi otthona volt, s ma ismét azzá kezd válni. Keresi helyét az új világban, s mi is keressük a helyünket benne. Akinek már sikerült megtalálni, az tudja, mekkora öröm népszerű vendéglátónak vagy törzsvendégnek lenni. Egyelőre még kusza a kép, túl sok a fény, mély az árnyék, s persze túl közelről is nézünk ? de már legalább van mit!

A múltidéző tárgyak és a jelen pillanatait felvillantó képek mellett egy ideiglenes internet-café terminálja hívogat, ahol a látogatók kávéházi témájú DVD-ket is láthatnak. Aki pedig nem szívesen szakad el a nyomtatott betűtől, nádkereteken lapozhatja a közelmúltban megjelent, kávés helyekről, kávéházi kultúráról szóló újság- és folyóiratcikkeket.

A megnyitót követő két napon a múzeumban minden a kávé körül forog. Pénteken szakmai napot tartanak gyakorló kávésok számára, bárista-bemutatóval, konferenciával, szombaton pedig nyílt napra várjuk a látogatókat, akik belekóstolhatnak az igazi kávékba és cappuccinókba, de kipróbálhatják dédszüleink kedves kávéházi játékait is.

A Café?! ingyenes kísérő programsorozata

16-án, pénteken a Kávés Konferencia keretében a szakma képviselői és az érdeklődők olyan témákkal találkozhatnak, mint a legendás Eckermann kávéház túlélése, az újjáélesztett kávés képzés, vagy a Cafe Alibi hét éve. Az előadások mellett sor kerül a Kávéházak.hu által harmadik alkalommal meghirdetett Az Év Kávéháza cím és a Kávéházak TOP 100 lista ismertetésére. A hírportál a szervezésben is segít. 17-én, szombaton nyílt kávé napot tartanak, délelőtt 11-től este 6-ig a rendezvényre látogatók különböző kávékülönlegességeket kóstolhatnak meg és a Nyugat nemzedékének kedvelt játékait is kipróbálhatják.

Szóljon hozzá!